(S)Ikerblog (Janka és Rebeka)

Utoljára a lányok születése előtt ültem kerékpáron. Mikor pocakos lettem, a bicajokat elköltöztettük a negyedikről, mert kellett a hely a babakocsinak, hordozóknak. Aztán lett tárolónk, de csak nem költöztek vissza a bicajok. Nagy volt a jövés-menés a házban, más tárolóból két márkás kerékpárt el is loptak. Mostanra viszonylag biztonságossá vált az alagsor, így kerékpárok költöztek, s velük együtt 1-1 gyerekülés és 1-1 apró bukósisak. Felavattuk. A női alanyoknak nagyon tetszett a móka. Azóta is emlegetik, hogy bicikli (ki tudják mondani), meg hogy kobak (azaz bobap, ahgy Rebi ejti). Ági képet is készített rólunk. Majd mutatom, ha eljut hozzánk.

Végre süt a nap! Finom meleg. Szeretem.

Azért az új csizmák szombaton fel lettek avatva egy sétával, majd tegnap is egy játszóterezéssel. Végül nem olyanok lettek, ami tetszett, de mindegy. A lányoknak szerelem volt első látásra. Mondhatni rágyógyult a lábukra. Pénteken képesek lettek volna azokban aludni, csak győzött a szülői szigor. Egyébként ripsz-ropsz rájöttek, hogy kell fel-le húzni.

Program is alakul. Szerencsére szomszédasszony Ági és a lányokkal majdnem egykorú Zara  ( Rebusosan: Áji és Taja) is partnerek ebben. Hétfőn velük játszótereztünk, majd -szintén velük-élután csavarogtunk egyet a Keleti környékén (könyvesbolt, bevásárlás, egy kis játszótér) mindezt busszal abszolválva.

Holnap pedig indul a Ringatós évad.

Várom.

Lesz itt program.

Tervezek még egy alakformáló tornát is (magamnak), meg valamiféle manó/csiribir/ikismókus tornát (a lányoknak). Egy közeli teremben letudható lenne mindkettő.

És ha már mozgás: a lányok és L. szurkolása mellett (ők sétáltak) 5 km kipipálva. Egészen pontosan 5.5 km 34 perc alatt. Mert számolni még mindig nem tudok. Holnap indul a 10 km-es felkészülés.

Azt hiszem, a kedvenc évszakom az ősz (meg a tavasz, de erre csak idén ébredtem rá.) A sárga-vörös-barna színű ősz. Amikor még van ereje a napnak, de már jólesik egy kiskabát vagy puha pulcsi. Őszi csaj vagyok, talán ezért. (Mondjuk a tavaszt is szeretem, s mióta a lányok megvannak, van időm rácsodálkozni a szépségeire is.)

Az esős, locspocsos, aztsemtudommitvegyekfel őszt viszont nem szeretem. S milyen az ősz? Esős, locspocsos, és azt sem tudom mit vegyek fel....és mit adjak a lányokra. Mert az esőnadrág megvan, de a csizma, ami irtó helyes, s kb- egy hete kinéztem, nem kapható a lányok méretében. Mindig ígérik, hogy majd ekkor, majd akkor. Kicsit Az öregasszony és a halál mese feelingje.

Ma is ezért kerekedtünk fel a lányokkal. Még szerencse, hogy Ági és Zara is jött velünk, mert ugyan csizma ma sem volt, volt helyette a bababolt előterében benti játéktár, amivel irtó jól elszórakoztak a lányok, meg lett belőle gyurmavétel is (pedig van főzős gyurma receptem is, csak ételfestékem nincs).

Aztán bevásárlás után volt ebéd, alvás, ébredés. Nyűgösen. Rebi. Sehol sem volt jó neki. Bágyadt volt, elesett, mint a kismadár. Míg teregettem, a kanpéra fektüd, s nézte a Gyerekdalok és Mondókákat (Janka a csipeszeket adogatta). Aztán ő még nem tudta, mi következik, én már hallottam, úgyhogy gyorsan fölkaptam, s jobb híján a kezem tartottam a szája elé, amíg kiértünk a fürdőszobába. Hát ez volt a baj. Kijött az ebéd. S ahogy távozott,úgy lett Rebus vidám. Úgyhogy leütlünk játszani, gyurmázni. Élvezték. Nagyon. Gyártották a kis kezek a gombócokat, s a kis szájak adták a parancsot, mi készüljön anya által.

Hogy teljes legyen a kép, este nem felül, hanem alul távozott szokatlan állagú anyag, úgyhogy Rebi most megfigyelés alatt áll. Remélem csak múló rosszullét, s holnapra már kutya baja lesz.

Egy gurigázós, gombóc-formázós videó:

Meg egy kép a művésznőkről: 

Nevezzük ki elsőnek a mait, ha az Apa ni-t (Apa nincs) nem számítjuk, mert az már régóta mondogatja. Szóval Rebus ma  halandzsázás közben így szólt:

- Apa ninc (így cé-vel), tudom.

...hogy a gyerek (általában a felnőtt fiúgyermek) ül az asztalnál és jóízűen falatozik? Az anyja pedig állára hajtva a fejét mosolyogva gyönyörködik a fiában.

Ma Rebus ült az asztalnál (nem az etetőszékben), villával a kezében önállóan falatozott. Én meg csak ültem mellette, néztem, néztem és mosolyogtam. Olyan "nagylány" már. Nagy asztalnál, önállóan, jó étvággyal evett.

(Janka eközben még aludt. Ebéd nélkül feküdtek le délben.)

Rebus állandóan a szájában matat, mint akinek az ínye viszket. Ma belestem a szájába, még semmi, de nem kizárt (mintha meg lenne duzzadva az ínye), hogy hamarosan két fogacska is nekiindul. Jankánál viszont találtam egy áttört foghegyet a bal oldalon (bal alsó 5-ös). Janka lassan 17 fogú lesz.

Szeretjük a túrógombócot. Ma is az volt az ebéd. Sokan porcukorral és tejföllel eszik, de mi (családilag, s ez az unokahúgom szerint  genetikus) vaníliasodóval szeretjük. El is készült minden időre, pedig a lányok is besegítettek: széken  állva kaptak egy-egy gombócot, azt formázgatták.  Ebéd: leves, majd jön a gombóc és a sodó. Mit ad isten, ilyen még nem történt velem, a sodó elveszítette sűrűségét, s szinte folyt. Sebaj, megesszük így is. Szedtem a lányoknak a gombócot, locsoltam a sodóval, amikor is Rebi megszólalt:

- Vííííííííííz-s a folyékony mártásra mutatott.

Hát igen, a gyerekek őszinték, ami a szívükön, az a szájukon.

S ebben az esetben igaza is volt.:)

Majdnem egy éve jártunk ott. Ma újra. Igazából várnézős, hegyremászós túrának indult, de az eső közbeszólt. Így lett beszélgetős, játszós (5 gyerek: 2-5 év között), falatozós délután A lányok jól érezték magukat. Este kipurcanva tettük le az ágyukba őket, s majd 12 órát aludtak.

Képek is készültek. Csak L-nak le kellene töltenie, konvertálnia.

Alapadatok: 1kg, 1 cipőméret, s 1-(2) centi különbség. A 86-os ruha éppen jó vagy már kicsi, a 92-esek egy része meg még nagy.

Alvás: szokásos. Rebi ébred elsőnek (délután is), Janka ráhúz még fél órát, ha Rebus hagyja. Rebus szokása, hogy hálózsákostul átjön, s vagy megáll mellettem,vagy befekszik mellém; Janka ébredés után általában még pihizik egy kicsit, majd nyöszörögni kezd, újabban hív (ájá).

Evés: szintén szokásos. Janka mindent, Rebus többet. Janka nagy gyümölcsös, ami Rebusra is nagy hatással van: újabban ő is falja a sárgadinnyét (dijje), pedig korábban csak fintorogva nyalogatta. Mit tesz a mellette ülő, jóízűen falatozó példa. Tejet is isznak már. Reggel, s egyelőre tápszerrel keverve. És forralatlanul. Mert forralva nem kell nekik.

Játék: fajátékok, mászókák, hinta, homokozó, könyv. Újabban a rajzolás is. Rebus szép köröket formál, halacskát rajzol. Ha kezébe ceruza és papír (bármilyen kis fecni), már jár is a keze, firkál. Nem is tudom, ki volt ilyen.?!(ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉn)

Janka a játékbabakocsira indul be, ha meglát egyet a játszótéren, rögtön rárepül, így nem kérdés, mi lesz a szülinapi ajándék. Babát etet, pelenkáz.

Beszéd, kommunikáció: mindent megértenek, összetett utasításokat is rég végrehajtanak. A múltkor pl. bent hagytam a szobában a törölközőmet. Rebus épp ott álldogált mellettem a fürdőszobába, így őt szalajtottam érte. És hozta.

Rebus egyre több szót mond. A legfrissebbek: edé (egér), dijje (dinnye),báány (bárány), tudom, adom, apáé, anyáé, mimi (cumi) stb.

És a k-t nem ejti, a tök, az töt, a kukucs, az tutucs. Sajnos apai ágon ez visszatérő eset (após, sógor), így valószínű, nem ússzuk meg a logopédiát.

Janka szókincse is gyarapodik, de lassan. (Aggódom is.) Viszont próbálkozik. Az egészségedre szóval, például. És állandóan sziázik.

Korábban is dúdolásztak, de ebben a hónapban egyre többet. iImeretlen, mindeféle dallamot, de igen gyakran a hinta palintát (Rebus már elég szépen mondja is: hinta, pajíta). Nagyon muzikálisak.

És tombol az ikrenyelv ezerrel. Sajnos.

Reggel apró ajándék (fajáték). Délelőtt játék, pihenés. Délután játszóterezés. Gyorsan eltelt ez a nap is.

Boldog névnapot, drága kislányom!!!!

Ha hiszti, akkor Rebus. Ha akaratérvényesítés, szintén (inkább) Rebus. Ha osztozás, akkor Janka.

Az alváshoz használt cumiaik elhasználódtak. Vettem egy-egy darabot, amiket tegnap az ágyukra készetettem. Janka valamiért bent járt a szobájukban, s magához vette a Rebusnak kikészített cumit. Már a kanapén feküdt az apja ölében, amikor észrevettem a cserét. Mondtam is neki, hogy ezt benézte, az övé a rózsaszín macis. Na itt tört ki a "balhé". A rózsaszín általában Janka színe szokott lenni, s meglátva azt a cumit (akkor már Rebus szájában) keserves sírásban tört ki. Rebus persze rázta a fejét, és közölte Jankával, szó sem lehet cseréről (Nem!). Erre Janka még keservesebb zokogásban tört ki, s üldözni kezdet Rebust. Halvány kisérletet tettem arra, hogy meggyőzzem Rebust, jó neki a kék virágos cumi, de nem hallgatott rám. Vagy mégis? Mert hirtelen nagy csend támadt (angyalt szállt a szobán át). Rebus átadta a rózsaszín cumit Jankának, s boldogan mutatta körbe a virágos (viág) kéket. Rebi meg lett dicsérve, Janka boldog volt, megölelte-megpuszilta  a tesóját.

Dönste el mindenki, hogy Janka rábeszélőkéje(bőgés) győzött, vagy az én közbenjárásom, vagy a bevezetőben írtak oda-vissza igazak, csak eddig rejtve voltak, ergo Rebus is jószívű, és Janka is tud hisztizni. Esetleg a virágos minta volt a szimpatikusabb?

Egy viszont biztos: hogy szeretik egymást.

Ma pörgős napunk volt: kezelés, bevásárlás, készülődés -sütés-főzés, rendrakás -(vendégek jöttek). De Rebusnak így is jutott ideje (egyik) kedvenc elfoglaltságára:

 Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra...

Nono (unokatesói minőségben) és Évi (mint Rebus keresztanyja) "Rebinévnapi" ajándékként két könyvet és két napszemüveget (nagyon tetszett a lányoknak az unokatesók gyerekkori napszemüvege, mikor ott jártunk) hozott a lányoknak (igen, mindkettőnek). A napszemcsi úgy rágyógyult a lányok fejére, hogy fürdés közben csak sírás-rívás árán (inkább Rebi) lehetett lekönyörögni róluk. Azt hiszem, írnom sem kell, hogy abban mentek aludni. Úgy kellett levadásznom a fejükről, mert a túlpörgött nap után kissé felületesen és forgolódva aludtak el, minden kis neszre felriadtak. Szóval hosszú éjszakánk volt. Rbeus végül köztünk kötött ki.

Nem írtam még, hogy négy hete esténként (na jó, az már majdnem éjszaka) futok. Indult valamiféle fogyókúra előzménynek, hogy bírom-e. Mert ha bírom, akkor jöhet az étrendi változás is, s pápá maradék 7 kg. Ami sokak szerint nem s látszik, s mit akarok én, meg különben is szültem két szép gyereket...Blablabla.

Szóval futok. És nagyon jó. Kikapcsol, feltölt. Futás közben nincs mosatlan, meg vasalnivaló, nincs nyűg és hiszti (és persze mosoly sincs, meg beszédkezdemény, meg sok más húszonegyhónaposság). Csak én vagyok, a természet, a zene, meg az edzésterv előírt penzuma.

Kellett ez már nekem. Nagyon is. Az utóbbi időben már nem töltődött fel a tank, gyakran volt kongóan üres, én meg nyűgös, türelmetlen. Most sincs 100%-ig tele, mert hiányoznak a kihívások, a megoldás, s a "eztismegcsináltam,dejólsikerült" érzés. A visszajelzés szót direk nem írom, az az én pályámon érdekesen alakuló fogalom (évek után egy-egy tanítvány köszönöme, vagy egy-egy versenyeredmény talán annak mondható....), itthon meg aztán pláne "nehéz mérni a teljesítményt".

Majd talán 20 év múlva kiderül, jól csinálom-e.  Ahogy egy kolléganőm fogalmazott nagyon leegyszerűsítve (de a lényeg ott van a szavak mögött): ha este felhívnak, hogy hol vannak, ne aggódj anya, akkor jól csinálta az ember.

Reggel a bili és a belevaló dolgok volt a téma. Janka ragaszkodott a bugyihoz, így azt kapott. Pelus nélkül.

Kérdeztem tőle, hogy így bugyisan hova fogja végezni a dolgát. Janka rámutatott a bilire és montja is, hogy bii (elméletben irtó jól megy). Rebi meg, akin ekkor már ott volt a pop-in, nem hagyta szó nélkül. Megveregette a pelusát s így szólt:

- Ide be!

Mostanában kevés fotót készítek a lányokról*.Videót annál többet. Szerencsére van mit lekapni. Minden nap produkálnak valami újat.

* Még jó, hogy L. meg inkább fotózik. Így megvan az egyensúly.

Hétvégén nagyszülői körúton voltunk. Első rész:

Újabb korszak zárult le az életünkben. A lányok igazi csajos szobát kaptak. A két kiságy + pelenkázókomód felállást múlt vasárnap megszüntettük, s beszereztük az új, (most már) praktikusabb tárolórendszert. Furcsa volt, mikor a pelenkázólap lekerült, s komód, most már tényleg komódként átkerült végleges helyére, a mi hálónkba. A sok-sok babaillatú,pelenkázóra pisilős, abból ki-be pakolós emlék is jött mind vele. Nem sírom vissza azt az időszakot, de időnként el-elkap a nosztalgia, ha az első pár hónapra (vagy az első évre) gondolok. Milyen gyorsan eltelt. A két kis pólyás, most "nagy" lámpakapcsolgató, viháncoló, kisszéken üldögélve rajzoló 20 hónapossá cseperedett.

És hogy miért éppen most? Egyszerű: egyrész most lett rá kapacitásunk (anyagi és fizikai), másrészt most lehet újra kapni azt az asztal kisszékek párosítást a kék alapon sárga betűs áruházba, amit kinéztem. Aztán mégsem azt vettük meg, hanem egy másikat. És kaptak a lányok színes dobozos tárolót, az ágyuk fölé könyvespolcot, virágos (viág, ahogy a két csaj mondja) lámpát.

Már csak szőnyeg híja, s kész a szoba. Az lesz majd a kövekező beszerzés. Úgyhogy aki lát 170X240-es méretű, zöldes színű (esetleg rózsaszín mintával) bíró szőnyeget (esetleg padlószőnyeget, amit méretre szabathatunk), ne kíméljen, szóljon!

Illetve jó lenne még egy-egy falvédő is, de az talán már csak a kiságycserekor. Addig úgysem érvényesülnének a színei. Vagy igen?

Addig is képek a "majdnemkész" lányszobáról:

Egy ideje Jankának mintha bekattant volna valami.  Először csak jött, s húzott, s mondta, hogy kaka. És tényleg volt. Aztán már előtte szólt többször (10-20 perccel). Talán érzi, hogy készülődik valami. Ugye volt egy időszak, amikor szólt, hogy bekakált. Aztán hosszan semmi. A (nagykedvenc) Bilikönyvből (is)  tudják, hogy mi a bíi (bili). Tudják, hogy Samu ajándékba kapta, s nem, nem kalap (Rebus édesen ingatja a fejét, s nem-el, amikor épp itt tart). Tudják, hogy Samu hosszan ü,ü,ü  (ült) rajta. Aztán csak sikeredett neki a káká. Még sziázni is szokott Janka annál az oldalnál, ahol a végtermék a tenger felé indul.

S pár napja -miután hétvégén mosható helyett eldobható pelusban voltak- újra szólt. Először csak kaka után, utána már előtte is. Valószínű, érzi a két pelus közti különbséget is, bilibe viszont - egyelőre -  nem került "anyag". Pedig ha kedve tartja el is üldögél rajta. Többségében viszont hamar felpattan.

Nem erőltetem. Majd elérkezik az a pillanat, amikor szól, ül, s pottyant.

A hétvégi eldobhatós móka után már nem veszik jónéven, ha  moshatót adok rá.juk Nem vagyok gonosz anya, hogy kínzom a gyerekeimet a moshatóval. Ezek tényleg modern pelusok, köszönőviszonyban sincsenek a régi tetrákkal, de mégsem a komfortos, seholsemvizes, ha anya nem veszi le idejében mélyenlógó papírpelus. Bízom benne, ha megvan az agyi (testi) érettség, korábban lesznek szobatiszták, mintha eldobhatót használnánk.

(Nemcsak) Ikres kollegina (Bagi) figyelmébe ajánlom előrejelzés gyanánt. Ha nincs még,tessenek két kiskocsit beszerezni pl. a Régióból!!!

Nemrég egy fórumon az ikres nyelv (valaki így nevezte: tündérnyelv) volt a téma.

Előtte is vadásztam, azóta is vadászom a lányok egymás közötti karattyolását. Mert szép lassan kialakult valami, amit én ikernyelvnek* gondolok (aztán lehet, hogy nem az). Számunkra érthetetlen nyelven nyomják: Rebus irányít, bár mostanra Janka is felvette a fonalat. Legtöbbször elhallgatnak, ha meglátják a kezemben a fényképezőgépet, így eddig nem sikerült megörökíteni őket. Pedig irtó mókásak ám, ahogy magyaráznak egymásnak. Néha egy-egy mozdulatunk, gesztusunk még vissza is köszön.

Aztán nemrég egy kis szerencsével, utána meg csellel sikerült pár felvételt készítenem. Nálunk ilyen az ikernyelv. Sebekről, falról vagy az ágyról, s ki tudja még miről...:

*Az ikernyelv gyakrabban fordul elő egypetéjű fiúk között, s ritkábban kétpetéjű lányoknál. Mivel mi az utóbbi vagyunk, így tényleg passz, hogy akkor ez mi. Vagy mi vagyunk a ritka kivételek.

Esküvőre voltunk hivatalosak ma. Korábban érkeztünk. Janka igazi gyerek volt: nem állt meg egy helyben, hanem futkározott össze-vissza. A szertartás alatt is izgett-mozgott, meg persze fontos volt közölnie mit lát (néni, néni). Rendesen leizzadtam, pedig Rebus nem csatlakozott hozzá. Teljesen nyugis volt, nézelődött, apja kezét fogta, vagy épp a kezében volt.

Hazafelé az autóban mondtam is L-nak, hogy a bugyim is vizes. Ment a szokásos vicces hangulatú akkor most ilyenkor a te (L.) lányod (mármint Janka, utalva, hogy igazi /rosszcsont/ gyerek volt az esküvő előtt-alatt-után) ugratás. A tied, nem a tied...

Mire a Kicsi* megszólalt hátulról rövidre zárva a "vitát":

- Mienk!!!

 *Janka

Egy-egy séta az utcán kézenfogva, babakocsi nélkül már megy,de egyedül nem vállalkozom hosszabb kirándulásra a lányokkal. Olyanok, mint két vad csikó, mennek ketten háromfelé.

Így általában hétvégére maradnak a nagyobb kiruccanós programok. Múlt hét végén megsétáltattuk a lányokat: szombaton a Kopaszi-gáton jártunk, vasárnap meg egy óriási sétát tettünk a kerület olyan részébe, ahol még nem jártunk. Meglepően jól bírták/bírják, s egyre többet, egyre hosszabban képesek gyalogolni. Igazából egy új játszóteret kerestünk, de csak nagyvonalakban emlékeztem rá, merre van, így nem találtuk meg. Majd legközelebb..most már tudom hol van.

Három napja Janka minden kérdésemre -szinte- csak egy választ ad: NEM!. Röviden, tömören, kissé odavakkantva. Irtóra tetszik neki, hogy mondhatja. Érdekes, nem ez volt az első szava, bár már régóta használja nonverbálisan (fejrázás). Most viszont mondja is. Nagy élvezettel.

- Janka almát kérsz vagy barackot?

- Amma.

- Almát? - kérdezek vissza, de én vagyok a hülye, hogy visszakérdezek, azaz feldobom a labdát, amit Janka le is csap.

- Nem.

- Janka, gyere, megyünk a játszótérre!

- Nem! - s persze loholva hozza a cipőjét.

Jajaj, mi lesz itt még, ha rendesen beindul a dackorszak...duplán.