2008. december 3.
Késő délután ultrahangra mentünk be a Klinikára. A doki rendelői gépe nem a legmodernebb, így egy jobb gépen akarta ellenőrizni a lányok méreteit. Akkor 3 kg körülire saccolta őket a gép. Nagy meglepetésünkre mindkettő fejvégű fekvésben volt (a 28. héttől "A" baba csücsült, "B" baba pedig rendszeresen máshogy feküdt), de továbbra is a császár mellett voksolt. Lélekben -talán- már én is elfogadtam a dolgot, de azért ott bujkált bennem a gondolat, hátha menne ez spontán is. A fájdalomtól nem féltem, csak a lányokat féltettem.
Otthon aztán még megkértem L.-t, készítsen rólam egy-két "művészi" pocakos fotót. Talán az utolsókat. Érdekes, hogy aznap már összepakoltam a pólyákat, előkészítettem a lányok ruháit stb. Mintha éreztem volna valamit.
Éjjel még neteztem egy kicsit, viszonylag későn kerültem ágyba. Arra ébredtem, hoyg jósló fájásaim vannak. Ez nem is furcsa, hisz már voltak jó ideje. Akkor kezdtem felfigyelni igazán, amikor rendszeresen 20 percenként jöttek. Hajnali kettőkor aztán szóltam L.-nak, hogy talán lesz valami.
2008. december 4.
Kettőtől hatig figyelgettem, hogy alakulnak a fájások. Maradtak 20 percesek. Közben távozott valami kevés véres, ami talán a nyákdugó egy része lehetett. Na, ekkor hívtuk a dokit, aki előző nap délutántól ügyeletes volt. Mondta, hogy azonnal induljunk.
Bent egy szülésznő vizsgált meg, majd egy doktornő. A szülésznő szerint nem a magzatvíz folyt, a doktornő szerint igen. Kaptam egy szülőszobát, majd megjött a dokim is. Akkor már nem volt kétséges, megrepedt az "A" baba burka. Mivel aznapra sok programozott császár volt, én hátra sorolódtam. Ennek örültem is,hiszen azért vágytam arra, ha már spontán nem szülhetek, legalább hadd vajúdjak egy kicsit. Hát volt időm: először 9 órát mondtak, majd áttettek a vajúdóba, mert kellett a szülőszoba, később 1 óárra ígérték a műtétet.
Aztán megjelent a dokorbácsim furcsa mosollyal az arcán és megkérdezte, lenne-e kedvem (erőm) megszülni a lányokat hüvelyi úton. Mindkettő fejvégű, a második hamar kicsusszan az első után. Már megbeszélte az ügyeletes dokival is, és ő is támogatta a dolgot.
Hát persze, hogy volt kedvem így szülni. Még majdnem vállon is veregetett, hogy milyen fasza kis csaj vagyok, hogy bár császárra készültem, mégis vállalom a természetes utat. Beszélt az EDA-ról, amit végül nem kaptam.
Csak az órát figyeltem, meg lélegeztem az egyre erősebb és egyre sűrűbb fájások alatt. Közben új szülésznőt kaptam, és a dokim is időről-időre megvizsgált.Nem volt kellemes. Na jó, mellé kaptam egy-két biztató arcsimit is. Ez megint a belevaló csajnak járt, aki szinte hang nélkül vajúdott, nem úgy, mint a szomszéd szobákban. (bár ez engem cseppet sem zavart). A szülésznő később a gyermekágyon fakírnak nevezett.
4 körül már újra a szülőszobában feküdtem. Körülöttem jöttek-mentek az emberek: szülésznő, dokik, tanoncok. Készültek a lányok érkezésére. Én meg egyre jobban fájtam, de valahogy nem akart jönni az a fájás, amit a szülésznő úgy jellemzett: mintha kakálni kellene.
Aztán jött az ultrahang: az egyik baba megfordult. Meg tudnák ugyan fordítani, de látták, mennyire elfáradtam, plusz primer fájásgyengeség lépett fel. Így maradt a császár.
Előkészítettek, betoltak, megkaptam a spinális érzéstelenítést. Végigvacogtam a műtétet, ami ráadásul nem volt komplikáció mentes: két nagyobb vérzést kellett elállítaniuk a dokiknak és a vérnyomásosm is elszállt, bár ebből én semmit nem éreztem.
Atán végre felsírt az első baba (Rebeka). Láttam, ahogy elviszik mellettem...bizony nem volt 3 kg, szemmel láthatóan kisebb volt. Majd egy perc múlva egy újabb sírás. Megszületett "B" baba (Janka) is. Ő is felülről súrolta a 2 kg-t.
Bebugyolálva hozták vissza a két kis csomagot. A vállamra fektették őket, én meg ahogy értem, megsimogattam őket.
A műtőből az őrzőbe vittek. A dokim is meglátogatott. Első volt, hogy felhívtam L.-t és kértem, küldjön a lányokról képet, hiszen tudtam, hogy a műtőből egyenesen hozzá vitték őket.
Aztán egy éjszaka az őrzőben: múlik az érzéstelenítő hatása, mozdulatlanság, lábmozgatás, ivás szívószállal, reggel az első talpraállás, cicamosdás ...segítséggel. Még majdnem fogadást is közöttek rám az őrzősök:
A fürdés után odaszól a kisérőm a másiknak:
-Kár, hogy nem fogadtunk.
Lehet, arra kellett volna, hogy sikerül-e talpraállnom, megfürdenem..így a komplikációk után. Mindegy is, sosem tudom meg.
Az őrzőt és a kórházat nem ecsetelném. Nem marad a legszebb emlékeim között az ott eltöltött 6 nap. Csak a mindennapos változatos levesről emlékeznék meg: zöldségleves (metélt és répa).
L. így látta:
Kedves Fórumlakók!
Gala nevében, mint férje, és mint boldog apuka néhány mondatban összefoglalom a lényeget, a részleteket majd Galától néhány nap múlva:
17:56-kor megszületett Rebeka Sára lányunk 2310g, 50cm
17:57-kor megszületett Janka Borbála lányunk 2280g, 47 cm
A körülményekhez képest a bébik és a kismami jól vannak, (csak én vagyok kész...)
Valahogy így történt a dolog:
-Hajnal kettő körül első fájások
-öt körül némi magzatvíz folyás
-7-kor telefon a dokinak
-08:30 körül elfoglaltuk a szülőszobát
-mivel volt nálunk sürgősebb eset, át kellett mennünk egy közös szobába, ahol több kismama vajúdott egyszerre
-közben fájások szaporodtak és szépen tágult, ezért a doki javasolta, hogy akár természetes úton is meg lehetne próbálni, mivel Gala a szíve mélyén mindig ezt szerette volna, úgy döntöttünk megyünk ebbe az irányba
-17:30 kor bár egy kis segítséggel tovább tágult, de közben az alsó bébi keresztbe fordult, így visszatértünk az eredeti tervhez (császár)
-17:30 körül ment a műtőbe...
Éjszakára Galát felvitték megfigyelésre, a bébiket meg kicsit melengetik (mivel kicsit lehűltek a műtőben). Ha minden ok holnap átkerülnek a gyermekágyra...
Utolsó kommentek