Esténként, miután L. hazaér (szinte még az ajtóban), elmesélem, mi történt aznap. Mostanában mindig történik valami érdekes (megható, fárasztó, nyugtalanítós stb...mikor mi).
Ma délelőtt épp Rebcsi szájában matattam, a jó öreg Dologéllel kenegettem a fájó területet. A művelet után csak mutogat felfelé a lány. A dologéles tubus kellett neki. Megkapta. Vigyorgó képpel futott el a zsákmnnyal. Janka észrevette, s letámadta, hogy elvegye tőle. (Eddig is elő-előfordult, hogy azzal akartak játszani, ami a másiknál volt, de mostanában sportot űznek abból, hogy bőgve adják tudtomra, márpedig neki is az kell, de csakis az, és én egy dög vagyok, ha nem veszem el azonnal, s nem adom nekik oda.)
Ekkor Rebus kezébe adtam egy popsikrémes tubust, hogy adja oda Jankának. Rebcsi átadta, de Jankát sem ejtették a feje lágyra. Nem lehetett holmi popsikrémmmel lekenyerezni. Aztn végül csak megbékélt, s másik játék után nézett.
Délután készítettem az uzsijukat. Janka ült a szék mellett, játszott a tanuló kutyussal. Rebus érkezett a szobájukból a dologéllel a kezében. Meglátta Jankát, megállt, s mielőtt Janka észrevette volna, megfordult. "Aha, menekül!"- mosolygtam magamban.
De nem. Tévedtem. Taktikát válott. Fő a békesség jelszóval (ahogy anyájától tanulta délelőtt) hozta a Dologélpótlék popsikrémet, s nyújtotta testvérének. Janka elvette, letette a földre, s játszott tovább a kutyával.
Okosodnak és az akaratuk is erőteljesen megnyilvánul, de ezzel együtt is jó időszak ez a mostani. Szeretem.
Utolsó kommentek