Tíz évvel ezelőtt egy bögrét kaptam ajándékba a sógornőmtől. Egy sárga szeme van-orra van-szája van bögre, belsejében ezzel a felirattal. Aprópója is volt a dolognak: első tanévem a katedra másik oldalán. És ki ne tudná jobban, milyen ott állni, mint egy "szintén zenész" rokon? Akkor nagyon jót mosolyogtam rajta. No, nem azért, mert nem értettem vele egyet, és mint ifjú titán bíztam abban, hogy ez csak egy közhely. Tudtam én, hogy általában így is van. Amiért mégis megmosolyogtam, egy még korábbi emlék: első németül megtanult közmondásom is ez volt. Azóta is itt cseng Liska tanár úr hangja a füleben: "Alle Anfang ist schwer."
Minek ez az ide nem illő bevezető? Mert a bögre azóta is megvan? Nem. Nem a bögrémről fog szólni ez a blog. Az életembe az a mondat nagyon ott van. Talán csak az ajándék apropója a kivétel. Az első tanév egyáltalán nem volt nehéz.
Régóta készültem már blogolni. Akkor, amikor elkezdtük a babatervezést. Majd a beavatkozások idején. Később a várandósság alatt. Valahogy mégsem kezdtem el. Babona? Lehet. Még babanaplót sem vettem. De most itt szuszog két kis csodánk a kiságyban, és úgy érzem, valahogy nyomot kell hagynom róluk, a fejlődésükről és az összes velük (részben vagy egészben) kapcsolatos történésről.
Mert MINDEN KEZDET NEHÉZ...
Utolsó kommentek