Még mielőtt valaki irigykedni kezdene, anya nem virágos jókedvében, anyai teendőiben megfáradva vette pihenősre a szombati napot.

Az úgy volt, hogy pénteken elvittük a nőket ultrahangra a Bethesdába  (januárban kaptuk az időpontot :)). Zárójeles megjegyzés: nagyon jól viselkedtek, egy nyikkjuk sem volt, pedig a kobaktól a pociig mindent megnézett a doktornéni.

Ultrahang után itthon kezdődött a bajság azzal, hogy elkezdett fájni a derekam. Első gondolat: újból nagylány leszek? De itt nem állt meg a dolog. Derék után jött a kéz, a láb...minden. Mint egy kezdődő influenza, azzal a különbséggel, hogy nem köhögtem, és még a taknyom se folyt. L. átvállalta a lányokat, én meg lefeküdtem. Hát...utána sem lett jobb. Sőt. A hőm elindult szépen fölfelé. Estére már lázas voltam és gyenge. Éjjel  sem aludtam valami jól, reggel 38.5-tel ébredtem. De ekkor már világos volt, mi ez a kórság. Valószínű, a lányok ellátóüzemében keletkezett zavar. Bal oldalon iszonyatosan fájt, kis csomóval, piros folttal. Irány a zuhany, meleg víz. Ilyenkor ez segít és a rendszeres ürítés: fejés és/vagy szopi. És pihenés. Mondjuk mást nem is tudtam volna csinálni: annyira gyenge voltam, hogy menni is alig tudtam. Így vette át apa a háztartás teendőit: mosott, teregetett, bevásárolt, nem mellesleg vasalt. És a lányokat is ellátta. Én meg feküdtem és szunyókáltam, no meg próbáltam regenerálódni, az ellátórendszer zavarát elhárítani. Estére lett jobb: láz és gyengeség huss, eltűnt, cici úgy ahogy rendbejött .

A nagylányság is várat még magára. Egyelőre.

Apának meg egy hatalmas piros pont.