(S)Ikerblog (Janka és Rebeka)

Figyelek. Figyelem Rebust, ahogy Jankát nézi. Észleli, tudja, nincs egyedül. Már jó ideje. Másfél hónapja Janka keservesen sírt egyik este. Rebus ránézett, majd felényúlt, mintha meg akarná simogatni. Addig még csak a tárgyak felé nyúlkált, az volt az első, hogy emberi lény indította ilyesmire. Azóta is rendszeresen megérint Jankát, néha túl "erősen" is, ugyanis a kicsi rögtön sírással jelzi, ha már nem teszik neki a fülhúzás. Elősorban a fej a célpont, de olykor a kezük is összeakad. Néha Janka ruhájába kapaszkodik: biztos, ami biztos a tesó csak maradjon a popóján. Pár napja határozottan figyeli, mit csinál az a másik. Főleg hason jó a rálátás a tesóra. Ma viszont már nem csak figyelt: ugyazt a játékot akarta, amivel épp Janka foglalatoskodott. Konkrétan a csörgő-zörgő kiteknőcöt, amire apa még egy csörgőt applikált a jobb hangzás végett. Rebeka úgy döntött, köszöni szépen, neki elég volt már a kismackós MoNaPel pelusból, amit az anyja kínjába tett oda játszani (bejött), ő (is) inkább a tekivel csörögne egyet. Addig kapálózott, nyúlkált, amíg el nem érte a kiszemelt játékot, aminek a másik végén -ugye- Janka feküdt. Kisebbik lánykám se hagyta magát: határozott mozdulattal kiszabadította a játékát, és kicsit oldalra fordulva védte azt, ami épp ott, akkor az övé volt. Gyanítom lesz itt még sírás-rívás az enyém-tied miatt.