Vasárnap kora reggel. Szinte kihalt utcák. Séta a lányokkal. Világoszöld nadrág, narancsos body, kendő, mintás vékony felső. Idős néni, csomagokkal. Hajléktalan lehet vagy nagyon szegény, mert hazafelé találkozva vele épp egy kukát mustrál, belülről.
Megelőzöm.
- Jaj, de édesek! (Semmit nem látott belőlük). Fiúk? (Hozzászoktam már, nem zavar. Ha csajos habosban vannak, akkor is valaki tuti fiúknak nézi őket. vagy az egyiket. Ez van. Mindegy mit adok rájuk.)
- Nem, lányok.
- Mindegy szívem. Darab darab. Mindegy ki hozza az unokát.
Később a Városligeten egy padon ültem. A lányok aludtak. Két hölgy közeledett felénk. Hallom, hogy az idősebb mondja a fiatalabbnak:
- Mindig meg szoktam nézni a kisbabákat.
Megállnak.
- De édesek, ahogy alszanak. Ő ugye fiú?- mutat Rebeka felé.
- Nem, lány- válaszolom mosolyogva.
Rejtély megoldva. Gyanítottam korábban is (amikor Rebus ruhában-kalapban, Janka ruhában-kendőben üldögélt a babakocsiban), s az egyikre azt hitték, hogy fiú, hogy Rebusra gondolnak. Pedig szerintem csajos..nadrágban is.
Utolsó kommentek