Két napja forgatókönyvet gyártok, mikor mit kell tennem, hogy minden flottul menjen, a helyén legyen, meglegyen az ünnepre, s a lányok se lássák kárát, hogy épp a krácsonyra készülünk. (Nem nevetni (!): anyukás agyam annyira rövid, hogy még azt is beleírtam, mikor vegyem ki a darált husit a mélyhűtőből, hogy időre felengedjen.)
Már csak a lányoknak kell partnereknek lenniük a megvalósításban.
Ma sósat sütöttem. A délelőtti alvásuk alatt állítottam össze, nyújtottam, és "daraboltam" fel a tésztát, kentem, szórtam (szezámmaggal). Mikor felébredtek, egy tepsi már bent csücsült a sütőben.
A csajok jöttek-mentek, néha ránéztek a sütőben sülő sós rudakra, zörögtek, huhogtak a játékba kapott műanyag tálakkal. Nem volt hiszti, nyűg, elvoltak. Még arra is volt energiám, hogy hármasban bohóckodjunk egy kicsit.
Mire kisült a három tepsi sós, elkészült a hami is. Ettek, ittak, most meg játszanak.
Remélem, a holnapi sütinél és fagyinál (a' la Stahl) is ilyen rugalmasak lesznek.
A kiskukták
Utolsó kommentek