Mióta megvannak a lányok, a tv ritkán megy. Az esti híradót nem hagyom ki sosem, s lazulásként egy sorozatot is megnézek. Ennyi. A többihez már se kedvem, se türelmem, inkább olvasok, netezek még egy kicsit lefekvés előtt.
A lányok viszont nagy kapcsolgatók. Mióta rájöttek, mire jó az a világítós izé ott középen, állandóan nyomkodják, azaz egészen pontosan néha eszükbe jut, s akkor le sem szakadnak róla. Sőt, jobban kezelik a set up boxot és a tv-t, mint a mama.
Napközben ezért kiiktatom az elektromos ellátó rendszert, így már nem annyira érdekes az a (nem világító) gomb.
Minap este épp ment a híradó. (Rebus egyébként nem hagyja nyugodtan végig nézni, állandóan odamegy, kinyomja, amitől az ember a falra mászik, hiszen a fél információ nem információ). Szóval megy a műsor, Rebus hanyag elenganciával ül a bébitaxin, hátát a kormánynak támaszva s bámulja a képernyőt. Na, hát ezt mégsem engedhetem meg, így -mivel pont vége lett- kikpacsoltam a tévét. A csaj felállt - s mintha magamat látnám fordított esetben- odabattyogott a tévéhez, s visszakapcsolta.
Tegnap a szituáció ugyanez: csak épp bekapcsolás után -mint a férjével perelő menyecske- csípőre tette a kezét (mintegy elégedetlenségét jelezve).
Nincs más hátra, beszüntetem az esti híradózást. Vagy felveszem, s később visszanézem.
Utolsó kommentek