Rég nem írtam róla, pedig járunk rendszeresen.

Az első alkalom felszabadultsága után a lányok tartózkodóbbak lettek. Mintha félnének A-tól, aki a foglalkozást vezeti. Talán mert nagyon dinamikus, hangos, s inkább kitűnik az anyukák közül semmint, hogy beleolvadna a társaságba.

Volt úgy, hogy csak az egyik csibét vittem. Úgy valamivel jobb volt a helyzet. De nem akartam, hogy csak kéthetente legyen meg ez a fajta élményük, így visszaálltunk a közös Ringatózásra.

Aztán megtört a jég. Múlt héten egy csendes, de nagyon profi csaj helyettesítette A.-t. Látni kellett volna Jankát, ahogy megmerevedve megállt, s percekig mozdulatlanul szemlélte az új arcot. Aztán közelmerészkedett, s figyelt. Rebus is többet ment be középre, s amikor egy kisfiúval hármasban felfedezték a terszara kivezető  kis lépcsőt, akkor aztán végleg felszabadultak. Bandáztak egy kicsit, majd azt abbahagyva figyeltek a zenére, énekre. Janka nagyokat tapsolt, dalolt. Akkor azt hittem, hogy ez csak K. miatt van, mert más, mint A.

Aztán ma is folytatódott a felszabadultságuk: kicsit lépcsőztek, kicsit szék alá bújtak. Rebus buksikat simogatott, Janka meg az anyukák lábát. Jöttek-mentek, érdeklődtek, megcsodálták a triangulumot, a gitárt...és rengeteget mosolyogtak, szóval éltek. Hazafelé Janka mondókázott, Rebus meg kicsit dalolászott. Majd - még a babakocsiban -  elaludtak, s húzták is a lóbőrt két órán keresztül.