Szombaton szép idő volt. Mivel látogatók jöttek, nem mentünk le. Sebaj, majd vasárnap. A neten barangolva úgyis tök jónak ígérkező programot találtam (Lánchídon). A lányok levegőznek, mi meg bámészkodunk. Aha...Murphy közbeszólt..nem is lett volna igazi március 15., ha nem kezd el esni az eső. Letörtem, mint a bili füle. Ennyit a jó programról, meg a sétáról.

Ma megint sütött a nap. Egy pillanatra átsuhant az agyamon, jó lenne lemenni. Végül L. beszélt rá, próbáljam meg. Elméletben már ezerszer elindultam egyedül, gyakorlatban viszont sosem kiviteleztem. Miért ne? Lányokat megetettem, be az overállba, majd a duoliftbe, ki az előszobába. Verda két darabban (váz+kerekek, ülés+kupola) már a folyosón. Ajtó becsuk, lift felhív, darabok be, lift le, kocsi kipakol, én fel, lányokat felnyalábol, ajtó bezár, gyalog le. Lányokat letesz, kocsit összeszerel, lányok bele, ajtó kinyit...és indul a séta egyenesen a Városligetbe. Cirka 20-25 perc alatt sikerült  ez a mutatvány.

Sütött a nap, kicsit napoztattam az arcom egy padon ülve. Jó volt, na. Még egy kolleginával is találkoztam. Messziről feltűnt az abnormálisan széles kocsi, ő is felfedezett, cinkos összemosolygás: "Látom, szintén zenész."

Visszafelé a ház előtt szerencsétlenkedve még segítségem is akadt:egy pasi tartotta az ajtót, amíg betoltam a herkit, majd miután kiemeltem a lányokat, felcipelte (pedig mondtam neki, hagyja, széjjel szedem) a maradék öt lépcsőfokon, ami a liftig még akadályként tornyosult előttem. A porolóhoz lakatoltam a herkentyűt, majd felgyalogoltam a lányokkal a negyedikre. Fent megbeszéltem velük, hogy nem sírnak, míg anya lent ügyködik a kocsival. Kivételesen még hallgattak is rám, így nyugiban sikerült visszarendezni az elindulás előtti állapotba a verdát is, meg őket is.

A jó levegő megtette a hatását. Fürdés, hami....és egyből alvás. Egyiket sem kellett dajkálni, úgy beájultak.
Lehet, hogy holnap is megyünk? Hát, ha elmúlik a derékfájásom és nem lesz izomlázam..igen.