Ma kezelésen voltunk. Jankával másodjára. Múlt héten vele kezdte Viki a kezelést, ma Rebus volt a soros. Janka addig hasalt és játszott a számára eddig ismeretlen játékokkal. Rebus hozta a szokásos formáját: 40 percig szépen tűrte, majd a nyakánál sírva fakadt, de már korántsem volt annyira keserves, mint korábban. Ennek ellenére a kezelés végén csak a kezemben volt hajlandó megnyugodni, majd el is aludt. Végigaludta Janka kezelését, majd jókedvűen ébredve megmutatta Vikinek, milyen szépen tud forogni.
Janka is türelmesebb volt, sokkal jobban viselte a mostani "nyaktúrát", mint a múltkorit. Itthon ritkán sír, így bizony rácsodálkoztam, hogyan is sír az én kislánykám, ha fáj neki valami. Mert ez biztos fájt. Kaptunk házi feladatot is: Jankánál a kéztámaszt, fejtartással kell gyakorolnunk, Rebussal pedig "kutyázni" fogunk, illetve egy másik gyakorlattal is meg kell bírkóznunk. Én csak a hasonlatosság miatt úgy hívom: az arab Mekka felé fordulva imádkozik.
Itthon ki is próbáltuk: Rebus nagyon ügyes volt, Jankával viszont lesz dolgunk, mert keservesen sírt. Fáj csórikámnak, ahogy nyúlik az izom, de nem sajnálhatom, mert a nyaka csúnya, piros, ahogy behúzva tartja.
Szóval tornázunk, nyújtunk és sírunk.
Utolsó kommentek