Két kis iker magzat beszélget az anyaméhben:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valami fontosnak következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nincs a születés után. Egyébként is, hogy nézne az ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt, meg nagyobb szabadság. Talán saját lábunkon fogunk járni, és saját szájunkkal fogunk enni.
- Látod, micsoda ostobaság ez! Járni nem lehet! És szájjal enni – ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül étkezünk. Ha ezt elvágják, mindennek vége. Az anyaméhen kívül nem lehet élni, mert a köldökzsinór már most is túlságosan rövid.
- Nem tudom, de valami biztosan lesz, csak minden másképpen, mint amihez mi itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még nem tért vissza senki, hogy beszámolt volna. Hidd el, a születéssel egyszerűen véget ér minden! Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság és bizonytalanság a sötétben.
- Én nem tudom, hogy milyen lesz, ha megszületünk, de bizonyára megláthatjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- Milyen mamát? Mama nincs. A köldökzsinórból nem lehet következtetni a létére. Te hiszel a mamában? Szerinted ő hol van és milyen?
- Hát…hát mindenütt. Körölöttünk, bennünk. Neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt én nem hiszem. Én soha semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs.
- No de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, hogy énekel, és az is érezzük, hogy simogatja körülöttünk a világot.
Tudod, én tényleg hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

Valamikor tavasszal találtam a neten ezt a kis párbeszédet, szóval nem saját kútfő.

Készült egy kis összeállítás a lányok elmúlt egy évéről. A zene nem az igazi, de egyelőre ez marad.

Isten éltessen benneteket Rebeka és Janka!!!!