Gyerekkorom meghatározó "eleme" volt a meseolvasás. Egészen piciként is nagyon szerettem, amikor anyu mesélt nekünk. Rengeteg mesekönyv maradt a bátyámról ránk, így hosszú szombat-vasárnap délutánokat töltöttünk olvasással.
Aztán jött a diavetítős korszak is, de a könyv, a könyvillat, meg a mesék hosszú sora magasan verte a filmeket. Na jó, ott is volt jó pár kedvenc (Öreg néne őzikéje, Én és a testvérkém, Télapó meg az ezüstmackó, Mazsola és Tádé), de a könyv volt a Nr1.
Pocaklakóimnak leggyakrabban az Öreg néne őzikéjét mondtam el.
Mára szerves része lett az estéknek a mese- és versmondás. Mostanában a két nagy kedvencemet szoktam elmondani nekik: Családi kör és a már fentebb említett Fazekas Anna-vers. Fekszenek, hallgatnak, a vers ritmusa, rímei, a gyorsítások és lassítások álomba ringatják őket.
Úgy tűnik, a gének itt is dolgoznak. Talán ők is annyira szeretni fogják ezt az elvarázsolt világot, mint az anyjuk. Én ezen vagyok.
Utolsó kommentek