Séta, motorozás. A lányok csupa mosoly. Szeretik az embereket. Megnézik a gyerekeket, a férfiakat, nőket egyaránt. Aki elmegy mellettük, nem bírja ki mosoly nélkül.

Ma volt segítség, így motoroztunk egyet. Hazafelé tartottunk már. Janka jóval előttünk, én hátul Rebussal lemaradva. Egy autó állt meg előttünk, kiszállt egy velemkorú szőke lány (nő, asszony). Épp zárta a kaput, amikor odaértünk. Rebeka telivigyorral mutatta meg neki a pár perce megszerzett kincsét: egy kavicsot. A lány kinézett, meglátta Jankát is.

- Ikrek? - kérdezte

- Igen.

Kis csend.

- Nekem is volt egy ikertestvérem.

A gyomrom hirtelen összeugrott a voltra. Agyam ki is kapcsolt, hiába próbáltam értelmes válasz/kérdés után kutatni. Valószínű el is bőgöm magam, ha tovább faggatom. Végül csak ennyire futotta:

- Régen meghalt?

- Másfél éves volt.

És még mondott valamit, amire nem emlékszem tisztán, de a lényege az volt, hogy még most is fáj és hiányzik neki a testvére.

Így visszagondolva blokkoló volt, ahogy Rebus nézte őt...mint ahogy még soha senki idegent. Elindult, visszanézett, visszament és nézett perceken keresztül. A lány sem bírt elszakadni. Kérdezte, hogy behívja-e, megkínálja-e Rebit. Furcsa volt, olyan nem evilági.

Aztán csak elindultunk, s hazaértünk.

Az a kis görcs a gyomromban még nem engedett ki.