Játszótér, este fél 7. A lányokat épp a nagyok hintája mellett vigyáztam (kevesen voltak, hagytam, hadd "idétlenkedjenek" a hintával), amikor befutott L.

Nagy üdvrivalgás, körök futása, majd mikor L. leült egy padra ,Rebi odavitt neki egy kis szemetet (papírdarab, a virágágyásból halászta).

- Rebi, tedd le légy szíves, ez szemét!-szólt rá az apja.

Rebi, mint aki se nem hal, se nem lát (mi legalábbis azt hittük elengedte L kérését a füle mellett) elszalad...egészen a kukáig, s pipiskedve kidobta a szemetet.

A szám nem kicsit esett le. Ugyan többször mondtam már neki, hogy az a kuka (ne piszkálja :)); otthon dobott is már ki szemetet (felszólításra, s úgy, hogy kihúztam a szelekítv kukákat rejtő mély "fiókot", amit ők még -egyelőre- nem kezelnek, s levettem a tetejét), de ez valahogy váratlanul ért. Apróság, másnak semmiség (mint sok más a mindennapjainkban), de nekem öröm volt.