Ha nem is lett tavasziasan meleg idő mára, de csalógató igen. Nem hagyhattam ki a sétát.
A csajok amúgy is jelzik, hogy menjünk: konkrétan odaállnak a fogas alá, mutogatnak fölfelé az overállra, vagy épp a sapkájukat cibálják ki a békás tartóból, s hozzák, tegyem a fejükre.
Szóval mentünk (ma is). Néha bizony kihagyok napokat: fáradtság, lustaság, rossz idő, 30 perces öltöztetési macera....
Megejtettem egy rövid vásárlást, majd mentünk két nagy háztömböt. Aztán csak "hirtelen" ott álltunk a játszótér előtt. Azaz csak én álltam, a csajok ültek.
Először Rebust hintáztattam meg, majd -amikor felszabadult a másik hinta is- Jankát is.
Azt a gurgulászó nevetést amit ezek lerendeztek. Kár, hogy nem volt nálam a fényképezőgép. Érdemes lett volna megörökíteni.
Mások sem tartották elvetendő gondolatnak a játszóteret, így beszélgethettem is. Jellemzően (és szokás szerint) arra voltak kíváncsiak, milyen két egykorú gyerekkel.
Háát, olykor nehéz. Ma például hazafelé indulni nem volt egyszerű, annyira bejött a hintás móka. Komolyan, mintha most ültek volna benne először.
Ki lehet találni kérem, ki csapott nagy patáliát, hogy ő még hintázna. Feszítette magát, amikor a kocsiba akartam ültetni. Így a hónom alá vágtam, s amikor a hinta már nem volt a látóterében, belegyömöszkéltem a babakocsiba. Kis sivítás után beletörődött, hogy ennyi volt mára.
( A helyes megfejtés később.)
Utolsó kommentek