(S)Ikerblog (Janka és Rebeka)

Játszótér. Két bébihinta van. Rebusnak nem mindegy, melyikbe ül. A kedvence a bal oldali. Ha épp ünek benne, de a másik szabad, akkor az is megteszi egészen addig amíg a a kedvenc fel nem szabadul.

Ma kivételesen szabad volt mindkettő, mikor kiértünk a játszótérre (naná, a napon van). Mivel a lányoknál első a hinta (ez már rituálé), mentünk is oda.

-Melyikbe ülsz Rebi? Ebbe jó lesz?- kérdezem cinkosan, választ nem várva a kérdésemre, s rámutattam a bal oldali hintára.

- Ebbe!- válaszolta határozottan Rebi.

Újabb dibidobi szívtájékon. Új szó került a Rebi-szótárba.

Rebi:                                                             Janka

ápá                                                    ájá/ányá

mama                                                 mama

amma= alma                                       híta= hinta                                           

epe= eper                                           ápá

Ja= Janka                                           Ebi/Bibi/Jebi= Rebi

nta= hinta                                          enni

ni= nincs (fejrázással)                          Pe= Perényi (bácsi)                                                   

el= elment                                          bá= bácsi

ágyba                                                 néni

autó                                                   menni

enni                                                   oppá = hoppá

inni

pipi

Pe= Perényi (bácsi), a szomszéd

bá= bácsi

néni

ba= bili

ezt

be= bekakáltam

cic= cica, cici

tuti/tutó= Túró Rudi

pa= lámpa

tá = ott

te = te, tessék, tetszik

oppá = hoppá

Mondat:

Pe/ápá/mama ni = Perényi bácsi, ápá, mama nincs itt.

Rebinél anya nem létezik. Azaz van, s annyira természetes a jelenléte, hogy szót se érdemel.

A könyvre kidobott pénz
látszólag eldobott pénz.
Mint a vetőmag.
             Gárdonyi Géza

Szeretem a könyveket. Az illatukat is. Az újét is, a régiét is. Olvasni is szeretek. Mondhatnám, hogy szakmai ártalom. De nem az. Sokkal korábban szerettem meg az olvasást, minthogy hivatást választottam volna.

Anyu rengeteget olvasott nekünk. Sokat-sokáig. Már rég tudunk olvasni, amikor még minidg kértük, olvasson mesét nekünk.

Még élénken él bennem, amikor első osztályos koromban anyu elvitt a gyerekkönyvtárba és beíratott. Egy mackós könyvet kölcsönöztem akkor-először.

Így nem kérdés a könyvvásárlás sem. 

L. szerint sok könyvük van a lányoknak. Szerintem sosem elég. A textil-műanyag könyvekből már kinőttek, a vastag lapú tartósak egy részét ronggyá nyitogatták (és falták), szóval mindig kell az utánpótlás. Ráadásul nőnek-okosodnak, kell a másfajta inger is. Nem utolsó sorban szeretik a könyveket!!!! Főleg Rebi.

Nagyon szeretik a Tessloff-Babilon kiadó miniknek szóló könyveit. Nagy (régi) kedvenc az Alexandra kiadó kukkants a fülecskék mögé sorozat két tagja az Első szavak és a Színek és formák. Eddig csak két fül bánja a lányok könyvszeretetét.

Most éppen egy akció keretében sikerült újabb pár könyvet beszereznem. Az egyik rögtön Rebi kedvence lett. Két napja el sem engedi, így Jankáról (hogy neki tetszik-e) még nem tudok nyilatkozni.

Se tépés, se szakadás nincs rajta, pedig lapozgatja rendesen (javítok: már van némi gyűrődés, de betudom az állandó "használatnak"). Bartos Erika Bárányfelhők című verseskönyvéről van szól. Annyira fellelkesültem, hogy a korábbi két verseskönyvét is megrendeltem.

Aztán vettem még két könyvet. Deákné B. Katalin: Anya taníts engem!című könyvét még Ágitól kaptam meg, mikor a lányok még a pocakban laktak. Azóta gyakran előveszem, ötletet merítek belőle vagy épp önellenőrzök (jé, ezeket már csináljuk), de nem nyúzom vele a lányokat napi rendszerességgel. Most két Kártyakönyvet vettem meg a szerzőtől: Háziállataink és Legkisebbek játékai. Meglepően jól ment Jankával az első kártyás mutogató. Az én szertelen kislányom ügyesen válaszolt (mutatott a megfelelő helyre, kártyára) a kérdésekre.

 A minta megvan, most szeretik, majd kiderül, később is megmarad-e a könyvszeretetük. Remélem, igen.

Rebus nem sokat beszél. Azaz egész nap nyomja kirgizfinneszperantókínaihalandzsa keverék nyelvén, hangsúlyoz, utasít, helyretesz (Jankát), de igazi szót még keveset. (Aba=apa, néni, bá = bácsi stb., illetve mondatot is: Pe ni -ehhez rázza is a fejét- = Perényi bácsi nincs kint az erkélyen. Olykor még az anyát is kimondja. De csak ritkán, kivételes helyzetekben. Ma viszont a játszótéren bizonyította, hogy

a. nem marad néma

b. továbbra is érdeklik a műszaki dolgok

Ült a hintában, anyarabszolga jómagam meg lökte. Mellettünk a sorstárs anya szintén a saját csemetéjét. Egy autó állt meg a játszótér előtt, amire mindkét hintában ülő páciens felfigyelt.

Sorstárs:

- Autó.

Rebi:

- Autó.

Másfél szemem nevetett, a maradék fél meg sírt. Most már tuti, velem van a baj. A gyerek "beszélni kezdett", csak épp mást "utánoz"...

Megkapták a lányok a 18 hós oltást. Janka menetrendszerint rosszul aludt tőle, így mi is.

Súly:

Rebi: 10.86 kg

Janka: 9.9 kg

Végre valahára napsütés. Ki a szabadba! Szombaton a Városligetet céloztuk meg (a  Duna áradása eltántorított több, jobb helytől), s bele is futottunk a Nemzeti Vágtába, meg egy egészségnapba, tömegbe. Így maradt az Állatkert. Rebi hozta a formáját, de így is jó volt. Erre tuti emlékezni fogunk.

Vasánap ismét Városliget: séta, motorozás, fagyi.

Újabb "éves" hónap. Tizennyolc hónaposak, azaz másfél évesek ma a lányok.

Alapadatok: 10 és 11 kg körül, 85 cm közelében...következtetés abból, hogy egyre beljebb érnek el dolgokat az asztalon

Alvás: hol ilyen, hol olyan...sokszor egyszer sem ébrednek, aztán meg egymás követő éjszakákon jó sokszor

Evés: a szokásos. Janka keveset, de mindent megkóstol. A dinnye, a nyers uborka a anyg kedvenc. Rebi eg képes óriási adagot megenni abból, ami ízlik neki.Ügyesen próbálkoznak az evőeszközökkel is.

Játék: könyv, könyv, könyv...meg a fajátékpk a Fakopáncsból (táblás puzzle állatokkal, és a mértani formás pálcikára rakosgató..ebben Janka írtó ügyes)...és a játszótér: hinta, hinta, Rebus a nagyok mászókájára is felmászik, korlátra húzóckodik, Janka kedvence a csúszda

Beszéd: Rebus egyre jobban karattyol, sokkal kifejezőbb, de még ugyanúgy kínai, mint rég

Féléves kontroll. Minden rendben Janka hallásávall. És Rebuséval is (elméletieg, mert a toll jobban lekötötte...), ugyanis bónuszban őt is megnézték.

Fél év múlva újra megyünk, biztos ami biztos...(a nagyapai "baj" miatt nem árt résen lenni).

Imádják a mondókákat, dalokat. Gyakran énekelnek maguktól is, hozzá tapsonak, "táncolnak" (olykor ketten együtt kézenfogva).

A mondókákat "kérik", azaz mutogatják, melyiket mondjam/játsszuk. Most a kenyérsimogatók a kedvencek: "Fúrom-vágom-darabolom-könyökölöm-pacsit adok- puszit adok". A másik kedvenc (ez nem tenyeres), amit ma is kértek:

-Sűrű erdő, kopasz mező, pislogó, szipogó...

Épp a tátogó jött vona, mikor Rebus megszólalt:

-Táááááááá

Aha, tudja ő, de egyelőre csak ez/így megy. Én ennek is nagyon örülök, de türelmetlen anyu  is vagyok. Akinek korán kezdett el beszélni a gyereke (vagy már mondt érthető szavakat), nem is tudja mennyire frusztráló a helyzet. A másfél éves korig adott határidő holnapután lejár. Hívom Dórit (TSMT).

Vasárnap végre rászántuk magunkat arra, hogy megszabadítsuk a lányok kiságyát az egyik (hosszabbik) oldaltól, így téve "nagylányosabbá" a kuckójukat. Előtte persze végiggondoltunk minden lehetséges következményt, úgy mint éjjeli földön landolás, vagy épp a mi ágyunkba való beköltözés, és ezek ellenére is a művelet mellett döntöttünk.

Volt nagy sikongatás, öröm, mikor az első ágyról  (Jankáé) lekerült a rács. Rögtön birtokba is vették: le-föl másztak rá, felálltak (!) stb.

Este félálomba kerültek be az ágyukba, így nem volt furcsa nekik az új helyzet.  Ugyan nincs magasan a fekvőfelület, mégis gondosan leterítettem egy-egy paplant az ágyak elé, hogy kissé tompítsa az esetleges gurulást.

Aztán (végre) megnézetünk egy kölcsönzött filmet (éljen kábelszolgáltató). A film végén belestünk a lányok szábájába is. Rebus kitárt karokkal édesdeden aludt, Janka meg a földre terített paplanon az ágy alá félig becsúszva  tette ugyanezt.

Azóta is néha-néha lent landolnak a földön, amire legtöbbször fel sem ébrednek.  (Én annál gyakrabban, de sebaj, ennyi belefér.)

És valamilyen érthetetlen oknál fogva három napja a nappali (ebéd előtti) alváskor egymás ágyára másznak fel, s alszanak el.

Most már csak a szobájuk berendezését kellene végre megálmodni, megvenni, elhelyezni. Ami késik, nem múlik.

Több szempontból is bonyolult ember vagyok. Pl. nincs jogsim, így a közlekedésem nehezített pálya. Közelkedni pedig muszáj. S Pesten ikresként nem is olyan egyszerű.

Ha L-sal megyünk, akkor az tiszta sor:

- autó- majd bevásárlókocsi, duplán (teszkó), vagy kézenfogva, vagy ikres babakocsival, esetleg kendő-mei tai  kombó (kendőt azóta eladtam, így van két mt).

Ha egyedül, akkor

- játszótér: ikres kocsi

- bkv: ha csak egy járat, akkor ikres kocsi, egyébként meg (gondolva arra, hogy véletlenül sem lehet egyik alacsonypadlósról átszállni egy másikra, max 2 óra várakozási idővel) új szerzeményként tilitoli babakocsi + mt. kombó.

Ha anyuval

- játszótér: vagy ikres kocsi, vagy gyalogosan kézenfogva a lányokat, vagy ha külön játszótérre megyünk (ő az egyik lánykával, én a másikkal), akkor a közelebbi játszótérre tartó gyalog + kismotor, a másik mei taiban hordoz.

- bkv: ikreskocsi vagy két mei tai vagy egy kocsi + egy mt.

Mondtam én, hogy bonyolult. Így jogsi és saját kocsi nélkül mindenképpen. Mert ha lenne jogsim (és saját kocsim), csak egy babakocsink lenne, és max két mei tai-unk. Slussz.

Már csak az a kérdés, hogy télen jó lesz-e még hosszban/kell-e a lábzsák a lányoknak, vagy elég egy meleg overál+ csizma/bakancs párosítás?  Mert akkor leépíteném a járműparkot kettőre (Marco és tilitoli), s Maclaren elköltözne. Várom a javaslatokat (több szem többet lát alapon).

S hogy bonyoluságomat tovább bizonyítsam, egy ideje dédelgetem mgamban, hogy mégiscsak kell az a jogsi. Csak nyúl vagyok, betoji nyúl. Ha mégis megszerzem (mielőtt a csajok kinőnek a babakocsis korból), akkor borul az elmélet. Marco menne, Maclaren maradna. Vagy hogy is?...

Jankának ma van a névnapja. A második. (Bár nem szokás így számon tartani.)

Boldog névnapot drága Janka!

Volt két hét betegség. Játszótér kiesett...

Volt egy hét eső (vagy több?). Játszótér kiesett...

Pár napja újra taknyos (beteges)  a banda. Játszótér kiesett...

...  igazán talpraesett csaj a maga lassan másfél évével. Bátor, vagány, s ezt nemcsak az anyai elfogultság mondatja velem. Ma például a Ringató előtt  gondoltam egyet, s vele küldtem oda Ancsához (ő vezeti a foglalkozást) a bérletet. Odasétált hozzá, (át a termen) megvárta míg Ancsa befejezi a telefonbeszélgetést, átnyújtotta a bérletet, majd türelmesen kivárta, míg visszakapja. Aztán elégedett arccal visszahozta büszke anyjának.

Lassan a kisboltba is leküldhetem: lista, pénz, szatyor. Kár, hogy a kilincset nem éri még el.

Rebus tizenhatodik foga is kibújt. Behozta Jankát. És le is hagyta. Ugyanis nő a tizenhetedik, a kakukktojás. Leltárilag a jobb felső három és feles. Egy fogorvos majd biztos tud magyarázattal is szolgálni a jelenségre, majd meg is kérdezem. Így, ha minden tejfoga rendben kinő, 21 fogú lesz a drága.

Esős szombat délután, egy tágas nappali, jó hangulat, 11 helyes kismanó és szüleik. Egy dolog (biztos) közös: mindegyiküknek (így vagy úgy) köze van egy pesterzsébeti intézményhez. 

1.

Rebus banánt kér. Adom nekik. A végén járunk már, mikor felmutat a konyhapultra, s közli:

- Amma. (Alma)

Aha, kell belőle pár falat, s a többit ehetem meg  én. Mondom neki:

- Csak banánt kapsz, "oszt" szevasz.

Rebus erre elkezdt integetni. (A szevaszt inagyon ritkán használom, de ennyi is elég volt a  megjegyzéséhez.)

2.

Újabb integetős. Viháncolás hallatszik a lányok szobájából. Szabályosan gurgulázik a nevetésük. Muszáj ilyenkor odamenni, mert ezután szokott jönni a nagy sírás (pl. teganp Rebi odacsukta Janka ujját a pelenkázó ajtajához). És igen, megint ott vannak. Rebus a pelenkázó komód ajtajának egyik oldalán, Janka a másikon, s pipiskedve vigyorognak egymásra.

Benézek, észrevesznek, Janka pedig integet. Ha beszélni tudna, -valószínű-,a kívül tágasabb kifejezést használná. (Jellemzően akkor integetnek, ha valaki távozni készül..)

3.

Olykor egész anyukásan gondoskodóak. Minap a papucsot hozták ki utánam az erkélyre, hogy ne legyek mezítláb. Ma meg a zokni hozták el a szennyesből, ugyanis anélkül mászkáltam a hideg járólapon.

4.

Párszor próbáltam a hasizmomat "fejleszteni", de nem csináltam szabályosan, mert a nyakamban is izomlázam lett. Így hagytam..(tényleg, hogy kell jól csinálni?). A gyerek pedig lát, szkennel, felidéz és lebuktat L. előtt....

Rebus 10 400 gramm és 82-83 cm, Janka 9 470 gramm és 81-82 cm. Március óta (két hónap alatt), kétszer két hét koplalás (betegség) mellett is 360 és 300 grammot híztak. Egy ideje már nem aggódom a súlyuk miatt. (Most van más helyette:))))))))))))

Tudom, tudom, vagyis remélem, hogy nem maradnak némák a lányok, de iszonyúan unom már az egyoldalú verbális kommunikációt. Az meg pláne frusztráló, amikor hasonkó korú gyerekek (vagy fiatalabbak) már beszélek. Mint ma a Ringatón. A kislányt kapásból 2 éves körülinek néztem (hosszú haja volt, még Jankáéhoz képest is), és beszélt, kérdezett...egész mondatokban. Másfél éves...akár a csajok.

Aztán múltkor a játszótéren a 15 hónapos kisfiú, aki lekislányozta (szépen, tisztán ejtette) a lányaimat. Ebben nem tévedett, de az, hogy fiú létére már ő is nyomja...

Erősen elgondolkodtam, mit csinálhatok rosszul. Mert vannak napok, amikor megszólalni sincs kedvem. Ilyenkor szinte alig beszélek. Minimálisat, erőltetve. Viszont bármikor dalra fakadok. Van úgy, hogy egész nap nyomom..meg mondókázok. Könyvből nem /ritkán mesélek (mert kitépik a kezemből), bár a képeket nézegetjük, mutogatjuk mi-micsoda; viszont nézünk diafilmet (olykor), s  ha elolvastam a képkockát, még megmagyarázom/megmutogatjuk, mi van a képen/falon. Kész, ennyire futja.

Már arra is gondoltam, felhívom Dórát, a TSMT-s gyógytornászt, s kérek a lányoknak feladatokat a beszédindításhoz.

Mai gyöngyszem: Janka szalad hozzám, ütögeti a pelenkáját, s közli nemes egyszerűséggel s rövidséggel: Be. Nem ám kaka, vagy hasonló, csak egy be igekötő, oszt csókolom. De legalább szólt. Mert tényleg volt a pelusban anyag. Na, hát így kommunikálunk mi...azaz ők: igekötőkkel, meg szókezdeményekkel.

Megjártuk az ortopédiát. A doki szerint Rebus lába és a mostani szandijuk tökéletesen megfelelő (nem dönt semerre sem, tartja a bokát, megfelelő  a taprésze....Szamos és Falcon egyébként). Janka lába ugyan csámpás, de ez -állítólag- külön jó, ugyanis így védekezik a lába a lúdtalp ellen. A lapra ráírta, hogy stabilan járnak, bár még széles alapon, illetve Janka lábujjaival még kapaszkodik (szerintem csak néha), a lábfejét időnként befelé fordítja (szerintem meg elég gyakran).

Nem volt olyan a helyzet, hogy kötözködjek, hogy biztos, tényleg, 100%, nehogy később nagyobb legyen a baj; épp azért tervezem, hogy megmutatom egy másik orvosnak is. Ha az is azt mondja, hogy így  OK., akkor elhiszem. Talán...

Kicsit lemaradtam ezzel a poszttal. Kell hozzá idő (ami nincs), ihlet (ami szintén nincs), meg egy nagy adag emlékkép összeszedegetése az elmúlt egy hónapból (ez is nehezen megy két hét betegeskedős-nem alvós időszaka után).

Alapadatok: passz...időszerű lenne már mérni...Janka -érzésem szerint- 10 kg alatt, Rebus meg úgy 3-400 grammal fölötte. Viszont a ruhatárukból látom, hogy nőnek. Erősen szanálnom kellett az elmúlt hónapban.

Evés: Kézzel, villával, kanállal, maszatosan, még a járólap is merő kaja. Rebus a betegségben is viszonylag jól, Janka mindent, de jóval kevesebbet. És isznak. Cumiüvegből, csőrösből, varázsitatóból és üvepohárból is. Janka sokat, Rebi kevesebbet. (Pancsolni a vízzel  -viszont- mindketten szeretnek.)

Alvás: Azt hiszem kijelenthetem: nappal már csak egyszer alszanak. Betegség idején becsúszhat még egy alvás, de nem ez a jellemző. Az éjjelek kicsit jobbak....hogy aztán megint rosszabbak legyenk...:)

Fog: Jankának 16 db. Rebusnak 15.

Mozgás: Állandó jövés-menésben. Szeretnek sétálni. Ebben Janka a kitartóbb, Rebus inkább kényelmes. Gyakran szeret/ne az utolsó pár száz méteren kézben lenni. Őrül motorosok. Rebus "kikészít" azzal, hogy állandóan fel-le száll/na a motorra.

 Kommunikáció: 

A legújabb, hogy a Bekakáltál? kérdésre -ha van kaka pelusban- mindketten válaszolnak: Be. Illetve Rebus kissé palócosan inkább az e és a közötti hangot ejti.

Sokat halandzsáznak, "mondókáznak". Mostanában egyre többször kapom el, hogy egymással "váltanak pár szót".

Próbálgatják a szavakat utánunk mondani. Általában csak az első szótagok sikerednek (vagy az utolsók):

Pe: Perényi bácsi a szomszédból, akivel a lányok rendszeresen koketálnak az erkélyen

bá: bácsi

Ja: ez Rebusnál Janka

be: Jankánál a ReBEka

pa: lámpa

cicicic: cica (Rebi)

aba: apa (Rebi)

mama: nagymama

ajá, anya: anya (Janka)

Játék: Sikerült használtan hozzájutnom szép állapotú Lego Primo építókockákhoz. Imádják. Hatalmas tornyokat építünk, felemelik, s ahogy görbül az építmény, úgy kacagnak. Rebus már láthatóan direkt szórakoztatja (ezzel) Jankát.

A legújabb (pedig ezer éve mutattam nekik), hogy Rebus autótologatás közben utánozza a motor hangját.

A játszóteret és a szabad, nagy tereket imádják. Most már önállóan mennek fel a csúszdára (figyelni is kell). Szívesen homokoznak (a másik homokozóvödre/lapátja) mindig szimpatikusabb, de a nagy kedvenc továbbra is a hinta.

Kezdte  Rebus. Orrfolyás, köhögés. Utána én, majd L.

Jankának múlt szombaton kezdett folyni az orra, ha tüsszentett, jött anyag bőven, egyébként meg szinte szívhatatlan volt. Aztán hányt, meg mégegyszer. Az utóbbi lassan két hét éjszakái igazán mozgalmasan teltek. Hol az egyik, hol a másik, (hol mindkettő) aludt velünk. Azaz egészen pontosan: forgolódott, nyöszörgött, ébredt.

Nappal meg mentek volna, de csak sétálni mentünk, meg az udvarra vittem őket, ami az öntözőrendszer munkálatai miatt elég behatárolt volt.

Most már jobb a helyzet. Rebeka teljesen jól van, Jankának időnként még rá-rásegítek az orrszívóval.

Janka újra dévényezik pár alkalmat. Nemrég vettem észre, hogy -főleg- a bal lábfeje befelé áll járás közben. Illetve olykor igen, olykor nem. Aztán néha a jobb is. Eddig a lakásban, szaladgálva, vagy az utcán kézenfogva sétálva nem tűnt fel. A játszótéren a homokzó-hinta-csúszda háromszöge sem nagy távolság. De az udvaron, ahol jó nagy tér van, el lehet távolodni, s jó messziről újra visszatérni, nos, az udvaron jól látható a dolog. Aztán bent is figyelgettem, s igen, valóban, befelé áll.

Az ortopédia amúgy is időszerű, kértem és kaptam is időpontot a jövő hétre. Közben felhívtam V-t is, aki korábban mindkét lányt kezelte: Rebust a kötöttsége miatt, Jankát a nyakával és a szájával. Ma fogadni is tudott. Megnézte ő is Jankát, s bizony, tényleg van gond. (S ő is csak a folyosóról a szobába sétálva látta meg, kis távon -bent a szobában- nem is feltűnő, ha nem direkt azt figyeli az ember.)

Azt mondta, hogy kell pár kezelés. Viszont mozgásban már nem tudja kezelni, csak ülve, állva, hisz Janka már rég szalad. Mozgában egy spéci cipő tudna jól korrigálni. Az ortopédusok zöme csak legyint erre a problémára, de hátha az, akihez mi megyünk, felírja a cipőt. Mindenesetre próbáljam meg. Az eddigi cipőket is megnézte, szerinte teljesen ok.: jól tart, jó a talpa stb.

Így visszagondolva fogalmam sincs, mikor, s kinek kellett volna korábban észrevennie az eltérést. Itt vagyok én (és a többi családtag), látta V., is decemberben március végén a neurológián is nézték a járásukat. Passz. Kár is ezen rágódni. Kezelés + cipő, s nem lesz gond.

...is áttört, növekszik....(bal alsó hármas)

Kaptam. Virágot. Janka aranyosan adta át, Rebus olyan rebusosan: kicsit futva, kicsit odadobva, s már szaladt is vissza apához, akitől -csak úgy- egy csokor gyönyörű tulipánt  (is) kaptam. Aztán mindketten odajöttek, s kíváncsian figyeltek, majd türelmetlenkedve  segédkezdtek a csomagolás eltávolításában.

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?
- Igen. De olvastad-e a megrendelõlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészbõl álljon és mindegyik cserélhetõ legyen, kávéból és az elözõ napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyitson, és legalább hat pár keze legyen.
Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: “Mit csináltok?” és azt a választ hallja, hogy “semmit”. Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: “Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok.”
Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.
Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.
Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.
Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!

(Bruno Ferrero)