A papír formátumhoz már öreg vagyok, az írásom csúnya, a memóriám nem a régi. Miről fog szólni a blog? Rólunk, hogy végre, hosszú idő után két kis csoda (s)iker(ült).
Május 1-jén nem voltunk majálison. Helyette kicsit kirándultunk. Jó levegő, szép táj, futkározó-bogarászó csajok. (S valami furcsa érzés egész úton, mintha már jártunk volna itt a lányokkal és Herkivel. L. -nak is rémlik, de egyikünk sem tudja hova tenni időben. Talán csak álmodtuk. Mindketten. Ugyanazt.)
Janka:
Rebi:
JankaRebianyaapa:
.... az ilyen napokat, mit amilyen a mai volt.
Felkeltünk, reggeli, majd kicsit lustiztunk, a lányok játszottak, tízórai után aludtak (Rebus bő egy, Janka szűk két órát). Közben elkészült az ebéd, s még olvasni is volt időm. Ebéd után udvaroztunk egy órát (betegek, még nem viszem őket a játszóra...ami amúgy is necces mutatvány). Majd feljőve kis kekszezés után megint aludni kéreckedtek. Fél háromkor tettem le őket, de Rebus már fél óra múlva jelzett. Nem akartam, hogy felébressze Jankát, így kihoztam a kanapéra, ahol visszalaudt.
- Gyorsan kihasználom a nyugit - gondoltam magamban-netezek míg felébrednek.
A szokásaik alapján azt tippeltem, hogy az elkövetkező fél órában ez meg is fog történni. De nem. Aludtak, mint a bunda. Amikor két átaludt óránál tartottunk, már rájuk-rájuknéztem, hogy mi van? Megsütötte a nap őket, hogy ennyit alszanak? És ekkor már fogtam a fejem, hogy ennyi erővel már ki is vasalhattam volna, én meg itt unatkozom (komolyan, másfél éve nem éreztem ilyet), ugyanis a kendvenc fórumaimon is épp holt idő volt, senki a pályán...
5 körül aggódni kezdtem. Egykorúim ennyit egyben (leszámítva a nyugisabb éjszakákat, ami ritka mostanában) valamikor 2-3 hós koruk körül aludtak.
Aztán fél hatkor - mintha sorosan lennének kapcsolva- felébredtek. Bevágtak fejenként egy-egy pohár joghurtot, Janka mellé még egy túróstáskát. Rebus szerényen beérte fél kiflivel.
És ahogy sejtettem (hiába sétáltattuk meg őket fürdés előtt még egy második emeltig történő lépcsőzést is beiktatva) tízkor Rebus úgy kellet beszögezni az ágyba. Janka "rendesebb" gyerek lévén fél órával korábban elaludt a karjaimban a kanapén.
Szóval szeretném az ilyen napokat, illetve igazából az lenne a jó, ha végre a nappali egy alvásuk minimum 2 órás lenne, és ebéd utánra esne. Sokat akarok, mi?
Áttört a bal felső hármas. A bal alsó hármasnak sem sok kell már.
Vannak jobb és vannak rosszabb napjaink. Az ikres rossz napokat senkinek sem kívánom, mert kutyanehéz. És mostanában -sajnos- egyre gyakrabban jönnek a rossz napok. Én meg egyre rosszabul veszem. (Merülnek az elemek.)
Például tegnap. Kezdődött azzal, hogy éjjel magunk közé vettük mindkét csajszikát, mert ment a nyűglődés. Hát így sem lett sokkal jobb a helyzet, mert ugyan nem kellett félpercenként átmenni hozzájuk, de aludni sem tudtunk igazán. Janka negyedóránként nyöszörgött, Rebus meg körbe-körbe mocorgott. Hol a lába, hol a feneke volt a számban. Nem beszélve a matrac szélén nekem jutott 20 cm-ről. Kényelmes kis fekhely.
Reggel már rendesen köhögött is a nagyobbik, Jankának meg az orra folyt. Szóval vagy megfáztak, vagy a játszón/Ringatón kaptak el valami nyavalyát. S bár Rebus nőnemű, betegség idején mégis úgy szenved, mint egy hím. Ráadásul fogzik is: a bal alsó-felső hármasa egyszerre bújik.
Ennek jegyében nem is a szokásos módon viselkedtek, hanem mint két miniterrorista. Ha épp nem nyűglődött valamelyik az ölemben (jellemzően Rebus), akkor vagy egymással veszekedtek (mindig az kell, ami a másiknál van), Janka ráadásul a kanapén szétöntött fél pohár vizet (még jó, hogy nem cukros lőtymőt kapnak inni), vagy pakoltak. Például a gardrobból, meg a pelenkázós szekrényből. A használatra szépen formára hajtott pelusokat. Mindet. Kb. negyed órás munka összahajtogatni, vastagság szerint oszlopokba rendezni. Meglátva bőgtem is egy sort, komolyan. (Utána meg fényképeztem..:))
Rendetlenség és rend
Alig vártam, hogy megérkezzen a felmentősereg. L.-sal aztán kimentünk az udvarra, majd az utcán is sétáltunk egy kicsit. Vacsi, fürdés, s a diavetítés alatt el is szenderedtek L. ölében. (Igaz, hajnali negyed kettőig hol az egyik, hol a másik ébredt. Ma reggel pedig - az átmulatott éjszaka után- még visszakéreckedek aludni: Janka fél 8-tól fél 10-ig, Rebus 8-tól fél 11-ig aludt.)
Nem is látszik, hogy betegek
Anyukám mesélte, hogy kiscsoportos ovisként egyik este kijelentettem, ne készítse ki többé a ruhámat, majd én választok magamnak. Állítólag nem nagyon fogtam mellé soha.
Ha ezt családi hagyományként kezelem, akkor Janka most folytatja. Ma már a sokadik reggel volt, hogy megállt mellettem miközben a ruháikat készítettem ki, kivett egy felsőt, s nem engedte el. Konkrétan jelezte, hogy ezt szeretné felvenni. (Maga elé tette.) Mivel még csak a nadrág volt a kezemben, s nem tartottam rossz választásnak a felsőt (a nadrághoz is passzolt), hagytam, hadd legyen úgy, ahogy akarja.
Tiszta nő. S ha hihetünk a nagymamai elbeszélésnek -és miért kételkednénk-, akkor az anyját is beelőzve vált ruhaválasztóvá.
Szeret: A Ringatón Jankának barátnője akadt. Milli jóval idősebb Jankócinál, szerintem úgy 2.5-3 éves lehet. A nagyijával jön minden héten. Már az elmúlt alkalommal is szemeztek egymással, Janka oda is ment hozzájuk. Ma pedig Milli kézen fogta az én kicsimet, s sétálgattak. Látszik, hogy szimpatikusak egymásnak.
Nem szeret (?): Szintén Ringató. Új kislány jön. Vagy csak eddig más időpontban jártak. Mindegy. Szóval a kislány sárga cuki pólóban, az elején színes sütikkel. Janka mintha simogatni akarná a pólót. Aztán mégsem. Inkább eltolja a kislányt, majd tíz perccel később újból -valami hasonló- ismétlődik meg. Nekem teljesen az jön át, hogy nem szimpatizál a kislánnyal.
Séta, motorozás. A lányok csupa mosoly. Szeretik az embereket. Megnézik a gyerekeket, a férfiakat, nőket egyaránt. Aki elmegy mellettük, nem bírja ki mosoly nélkül.
Ma volt segítség, így motoroztunk egyet. Hazafelé tartottunk már. Janka jóval előttünk, én hátul Rebussal lemaradva. Egy autó állt meg előttünk, kiszállt egy velemkorú szőke lány (nő, asszony). Épp zárta a kaput, amikor odaértünk. Rebeka telivigyorral mutatta meg neki a pár perce megszerzett kincsét: egy kavicsot. A lány kinézett, meglátta Jankát is.
- Ikrek? - kérdezte
- Igen.
Kis csend.
- Nekem is volt egy ikertestvérem.
A gyomrom hirtelen összeugrott a voltra. Agyam ki is kapcsolt, hiába próbáltam értelmes válasz/kérdés után kutatni. Valószínű el is bőgöm magam, ha tovább faggatom. Végül csak ennyire futotta:
- Régen meghalt?
- Másfél éves volt.
És még mondott valamit, amire nem emlékszem tisztán, de a lényege az volt, hogy még most is fáj és hiányzik neki a testvére.
Így visszagondolva blokkoló volt, ahogy Rebus nézte őt...mint ahogy még soha senki idegent. Elindult, visszanézett, visszament és nézett perceken keresztül. A lány sem bírt elszakadni. Kérdezte, hogy behívja-e, megkínálja-e Rebit. Furcsa volt, olyan nem evilági.
Aztán csak elindultunk, s hazaértünk.
Az a kis görcs a gyomromban még nem engedett ki.
Sokszor irigykedve gondolok az egy gyerekesekre:
...egy gyereket kell fel-le öltöztetni-vetkőzteni, egy nap fele annyi pelenkát kell cserélniük
...csak egy gyerekhez kell éjszaka kelniük
...egy gyereket kell szemmel tartani a játszótéren, miközben fontos és kevésbé fontos információt cserélnek a hasonszőrű anyukákkal
...egy gyerekkel egyszerűbb a közlekedés
...egy ( az elsőszülött) gyerekre dupla annyi idejük jut (a második már más tészta, de erre is van elméletem)
...ha "szerencséjük van" (vagy/és előrelátóan /is/ vásároltak), a következő gyerek a megvásárolt ruhák-babakocsik-hordozók-ülések nagy részét örökli
...
És mindezek ellenére nem cserélnék senkivel.
Jankának már rég megtanítottam, hogy kell a szájával cuppantani. Pár napja -ha úgy hozza kedve- az arcomra is sikeredik egy-egy cuppanós puszi. Jajjjjj, olyan jóóóóóóóóóóó!
Rég nem írtam róla, pedig járunk rendszeresen.
Az első alkalom felszabadultsága után a lányok tartózkodóbbak lettek. Mintha félnének A-tól, aki a foglalkozást vezeti. Talán mert nagyon dinamikus, hangos, s inkább kitűnik az anyukák közül semmint, hogy beleolvadna a társaságba.
Volt úgy, hogy csak az egyik csibét vittem. Úgy valamivel jobb volt a helyzet. De nem akartam, hogy csak kéthetente legyen meg ez a fajta élményük, így visszaálltunk a közös Ringatózásra.
Aztán megtört a jég. Múlt héten egy csendes, de nagyon profi csaj helyettesítette A.-t. Látni kellett volna Jankát, ahogy megmerevedve megállt, s percekig mozdulatlanul szemlélte az új arcot. Aztán közelmerészkedett, s figyelt. Rebus is többet ment be középre, s amikor egy kisfiúval hármasban felfedezték a terszara kivezető kis lépcsőt, akkor aztán végleg felszabadultak. Bandáztak egy kicsit, majd azt abbahagyva figyeltek a zenére, énekre. Janka nagyokat tapsolt, dalolt. Akkor azt hittem, hogy ez csak K. miatt van, mert más, mint A.
Aztán ma is folytatódott a felszabadultságuk: kicsit lépcsőztek, kicsit szék alá bújtak. Rebus buksikat simogatott, Janka meg az anyukák lábát. Jöttek-mentek, érdeklődtek, megcsodálták a triangulumot, a gitárt...és rengeteget mosolyogtak, szóval éltek. Hazafelé Janka mondókázott, Rebus meg kicsit dalolászott. Majd - még a babakocsiban - elaludtak, s húzták is a lóbőrt két órán keresztül.
Sokszor hallom fiús anyukáktól, mekkora fejtörést okoz nekik, hogy akkor húzogassák vagy sem azt
Így aztán külön öröm, hogy
Észrevettem ugyanis, hogy Rebus hüvelynyílása egyszerűen eltűnt. Mintha kis hártya nőtt volna oda. Gondoltam, hogy akkor délután megeresztek egy telefont
Szóval anyukák, ha
(Hozzáteszem, hogy Jankánál tök jól látszik mindig, az alsó fertály. Rebus meg valahogy állandóan feszít, mitha attól félne, hogy kúpot kap. Talán ezért is alakult ez ki, és ezért volt nehéz észrevenni.)
Kibújt a negyedik csücsök is, teljes a jobb felső őrlő.
Talán-talán csak nem lesznek kis némák a csajok.
Rebus új szava: ápáápáápáápá (kell magyarázat?)
Jankáé: eni / eeeeeeeeei (enni)
Azokon a fórumokon, ahol megfordulok, egyre több anyukát kap el a hordozás szenvedélye (vagy praktikuma). Megértem.
Emlékszem az első kendőkötésemre, majd a háti kötés megtanulására. Muszáj volt, mert vinni kellet a nagyobbikat. Tavaly áprilistól hetente egyszer a kendő, majd később a mei tai (MT) segítségével Rebus, majd Janka, illetve anyuval együtt (ő mt-ban, én kendővel) a két lány ebben/ezekben utazott V-hez kezelésre. Máshogy nem is tudtuk volna megoldani.
Aztán a nyűgös napokon is sokat segített a hordozás, s most is jó szolgálatot tesz, ha az egyikük nem tud elaludni (pedig fáradt): csak jön a hátamra, s negyed óra sem kell, már alszik. Valahogy így:
Most épp azon agyalok, kellene még egy kiránduláshoz, nyaralához stb. Na, majd meglátjuk...
Hogy Janikovszky Évá-san legyen mondva/írva...az úgy volt, hogy a tegnap gondoltam egyet, s Jankát bilire ültettem reggel. Úgy voltam vele, ha már mutogat kaka esetén a pelusára, akkor próbálgassuk, mi sikerül ébredés után a céleszközbe.
Teljesen nyugisan üldögélt, mint aki fel sem akar kelni. Komolyan, már én untam. Aztán egyszer csak felállt, belenézett a bilibe (én is), s bizony ott volt a pisi. Körbugrálni nem akartam, de azért megsimogatva a fejét mondtan neki, milyen ügyes.
A déli alvás után is próbát tettünk, de akkor nem volt türelme üldögélni: felállt, belenézett a bilibe, majd újból leült, felállt, leült. Épp vissza akartam adni rá a pelust, amikor sikerült egyet pisilnie (a padlóra). Na bumm. Így esett. Nem volt sok, feltöröltem.
Ma én fürdettem Jankát. Míg vetkőztettem, folyt a víz a kádba. Beletettem, de nem akart leülni, én meg nem kapcsoltam, hogy jöhetne a bili...így a kádba ment a dolog.
Tudom, kell hozzá idegrendszeri érettség (vagy mi, bár akkor mi van az EC-vel?), így nem is erőltetek semmit.
Viszont azt észrevettem, hogy a mosható pelusba megy a nagydolog, akkor bizony szólnak. Sima pelussal a fenekükön még nyugodtan játszanak kakásan fél-egy órát.
Rebust viszont hidegen hagyja a bilizés. Egyelőre nem is baj. Két gyerek nehezített pálya. Jankával játékosan próbálkozunk, aztán meg majd alakul úgy, ahogy eddig minden: hogy jó legyen (mindkettőnknek/hármunknak/négyünknek).
....hogy a lánykák csupa újdonságot műveltek, amire jó volt rácsodálkozni. Külön-külön semmi különös, de így a nap végén végiggondolva, egyben látva már más.
Kezdte Janka, amikor odajött hozzám a fürdőszobába (épp a fogamat mostam), s vadul ütögetni kezdte a gatyáját pelenkatájt. Szólt, hogy helyzet van, nincs mese, berottyantott a drága. És kibontva a pelenkát tényleg ott volt a produktum.
Aztán pár órával később meg Rebus jelent meg a gyerekszoba ajtajában (épp végeztem Janka sétához öltöztetésével), megállt, rámnézett s ennyit mondott:
- Pfuj! (Persze nem ennyire tisztán, de ez akart lenni.)
És igen, nála is ott figyelt a pelusban az anyag.
Még délelőtt történt, hogy Janka hasalt a kiságy előtt, s mutogatott be a sarokba. A kedvenc labdája gurult be. S hogy mennyire más a két gyerek, Rebus nagyon szívesen bemászik bármiért az kiságy alá, míg Janka eddig egyszer sem mert. (Kb. egy arasznyi a hely, ahol el kell férni.) Mondom is neki, hogy hívjuk be Rebust, majd ő kiszedi. Hívtuk is (Janka: eree), de nem akart jönni. Aztán megszólalt kint a telefonom, felvettem, beszéltem. Mire visszaértem a szobába, Rebus már bent hasalt az ágy alatt, s hozta kifelé a labdát. Nem tudom Janka hogyan/mivel vette rá a mutatványra.
Ebéd után épp nem esett (egész délelőtt igen), így gyorsan levittem őket babakocsival levegőzni. Visszafelé az "előszobában" először Rebust vetkőztettem, aki - miután nem volt rajta kinti cucc - segíteni kezdett: a cípőit fel akarta tenni a cipősszekrény tetejére (ott a helyük), a kabátját megpróbálta felakasztani, majd jött, s segédkezetett Janka vetkőztetésnél is. Levette a sapkáját, s betette a tartóba. Végül is rend a lelke mindennek.
Apróságok, nem? De nekem apró kis visszajelzések, hogy nemcsak hosszban nőnek, hanem egyre értelmesebbek is.
El vagyok kissé maradva ezzel a bejegyzéssel. Már több mint egy hetes az esemény. Múlt hétfőn Ági (Rebus: Ák) látogatott meg minket. Kaptam az alkalmon, hogy van segítség: jól megsétáltattuk a lányokat. Ági a keresztlánya kezét és motorját fogta, én meg Rebuval korzóztam. Elmentünk a játszótérig (Rebus vezetett), ott hintáztunk egy kicsit (annyian voltak, hogy mozdulni sem lehetett), majd haza gyalogoltunk.
Bent a házban aztán nem a lift felé vette Rebi lányom az irányt, hanem a lépcső fel.
A csajszikák a kezünket fogva gyalogoltak felé a másodikra.
Volt nagyizás, meg hintázás, homokozás, göröngyözés, finom szülinapi-húsvéti ebéd, séta, meg nagy halom (igazán) koszos gyerekruha.
Pénteken és szombaton egész nap kint bogarásztak, jöttek-mentek. Az arcuk szépen lebarnult.
Alapadatok: Két hét nem evés után újból esznek. Mennyiségeket is. Súlyt nem tudok, de szerintem híztak.
Evés: Esznek. Mindenfélét. Viszonylag sokat is. Kézzel és villával. Szinte csak "felnőttkaja", van olykor -vészhelyzet esetén- még elfogadnak üveges boltit is.
Alvás: Kezdenek átállni a napi egy alvásra. Általában fél 11 és fél 1 között alszanak egy hosszabbat. Aztán egy utazás borítja a rendet, de ez így van jól. Éjszaka egyik mindig átvándorol hozzánk. Majd csak vége lesz ennek is egyszer. Addig is megpróbálunk kitartani.
Fog: Janka 16 db. Rebusnak lassan kint a 13.
Mozgás: Hinta, hinta. Mániákus hintázók. Rebus ügyesen -szinte egyedül- mászik fel a csúszdára. Imádják. És ha van segítség, sétálnak nagyokat, s motoroznka. Ebben is Rebus a profibb...no igen, neki kicsit hosszabb a lába, könnyebben hajtja magát.
Kommunikáció: Rebus elhúzott. Új szavai:
ta = hinta
titak = tiktak
ninni = inni
pá/oppá = hoppá
S olykor szinte tisztán mondja az anyát is.
Janka hallható szókincse:
aja/anya = anya
mama = mama
ta = hinta
Viszont Janka "énekel" és mondókázik, azaz hangsúlyokból -általában- felismerem, épp mit kántál.
Ha valaki veszi a kabátját és menni készül, rögtön integeni kezdenek. (Olykor akkor is, amikor nem...)
Játék: játszótér, könyvek, labda, egyebek. Ez a sorrend. Ja, és az utat is ismerik a játszótér felé.
Volt ugye Herki (becsületes nevén Herqules Twin Raptor Spin). Imádtam. Masszív, téliesíthető pofás kis babaverda.
Aztán nőttek a lányok, a lift meg nem nőtt velük együtt, így jött Maclaren. Könnyen navigálható, esernyőre csukható, téliesíthető babakocsi. Ő most is megvan: befér az autó csomagtartójába, s vele megyünk a Ringatóra, mert hazafelé a lányok elalaszanak, s ennek dönthető a háttámlája.
Közben jött Marco Sky is. Ha valaki egy évvel ezelőtt azt modja, egymás mögötti kocsink lesz, körbenevetem. S lett. Befér a liftbe, felelfér a 3-as villamosra, mama könnyebben "kormányozza" és "emeli" fel a padkáknál, mint a Maclarent (pedig nehezebb navigálni vele), s mostanában ez a játszótérre járós járgányunk. Viszont csak a hátsó háttámla dönthető, s nincs lábzsákja. Rebus igazából most nőtt bele az első ülésbe...mert ugye a csajok rögtön leosztották, kinek hol a helye: Rebus főnökasszony a parancsnoki székben (ülésben) elöl, Janka pedig hátul, a kakasülőn/árbóckosárban. Ennek már nincs jelentősége. Valószínű, hogy Rebus is megülne hátul most már, hogy nincs fent a kupola, mert az bezártságérzetet adhat a hátul ülőnek. Jankát viszont nem zavarta.
A mosható pelenka mellett mindig van itthon biztonsági tartalékként eldobható pelus is. Valamikor a tél folyamát vettem egydoboz DM-es pelust, az oldalán mozgalmas óvodai jelenettel. Rebus gyakran fekszik le elé, s nézi elmélyülve az ábrát. Sokszor odahasalok én is, s "jókat beszélgetünk" a képről.
A minap újabb funkciója akadt a doboznak:
Egyre többet "játszanak együtt" a lányok.:)))))
Vasárnap már kétségbe voltam esve. Na,nem nagyon, de annyira igen, hogy ikres anyukáktól tanácsot kérjek (többszem alapon). Rebus ugyanis akkor már három napja nem akart fürdeni. Konkrétan sírt a kád közelében, de csak az esti órákban, amikor tudta, hogy mi következik.
Úgy kezdődött, hogy péntelen belepisilt a kádba, s sírva fakadt. L. leengedte alóluk a vizet, s újat engedett. Janka élvezte, tartotta a csap alá a kezét, Rebus meg gondolt egyet, s sírni kezdtett, s nem hagyta abba a fürdés végéig.
Másnap már a kádbaérkezéskor felállt és ordított. L. kivette, hátha pisilnie kell, s így jelzi. Kellett is, konkrétan a járólapra sikerült. Megdicsértük, milyen ügyes, hogy szólt, s nem csinált azzal bajt, hogy a járólapra ment, majd feltöröljük. Vissza viszont már nem akart menni.
Vasárnap már a bilit is bekészítettük, hátha a víz ingerli annyira, hogy pisilnie kell, s ez az új érzés zavarja. De nem, pisilni nem akart, s fürdeni sem.
Ekkor fordultam tanácsért az anyukákhoz. Szerintük nem kellett volna kivenni a kádból (akkor még úgy tudtam, hogy L. kivette őket, mint kiderült, csak a vizet engedte le). Azzal, hogy "kikerült" (leengedtük a vizet), azt érezhette, hogy valami rosszat csinált, hogy a kádba pisilt.
Hétfőn aztán azzal próbálkoztunk, hogy bejöhet a fürdőszobába, s ha ráncigálja a ruháit (így jelzi, hogy vetkőzzünk már), akkor fürdik, ha nem, akkor csak gyorsan áttöröljük szivaccsal. Mondanom sem kell (illúzióm nem volt), nem akart fürdeni. Kint a nappaliban próbáltam lemosni, de eközben is szórakoztatni kellett, annyira idegenkedett a víztől.
Kedden aztán beültem a kádba, s az ölembe vettem. Kismajom módjára kapaszkodott belém, de a végére kissé engedett a görcs. Tegnap már kikéreckedett az ölemből, s állt a vízben, pancsolt, leguggolt, de nem ült még bele. És nem sírt, sőt, miután telibetalált a fröcskölős játékkal, nagyokat kacagott.
Úgy tűnik, minden rendben lesz, s újra két vízicsibe pancsol esténként a kádban kacagva, csapkodva, jókedvűen.
(21.50: Yes! Este jött, vetkőzött, ült a kádban, pancsolt. Rebi újra a régi.)
Ringató, könyvek, emlékek (olykor a net). Innen merítek a mondókákhoz, dalokhoz. A nap bármely perce alkalmas erre: pelenkázás, főzés közben, vagy csak úgy, köztük ülve. Szeretik a mondókák és a dalok ritmusát. Sokszor jönnek, s kérik, csináljuk ezt vagy azt: a csip-csip csókát egymásra tett kezeik le-föl emelésével, a sűrű erdőt a hajukat borzolásával; ha a főz a mama kását szeretnék játszani, akkor a tenyerükben köröznek a mutatóujjukkal stb.
A minap Janka a földön ülve dünnyögött. Világosan felismertem, hogy a hinta-palintát " énekelte. Aztán Rozi babát az ölébe kapta (ahogy én szoktam velük, ha mondókázunk, lovagolunk, arcot-tenyeret simogatunk), s miközben én mondtam a "Csacsi húzza kicsi kocsit", ő a babával mozgott rá, s "leesnek a gyerekek" soránál még döntötte is Rozi babát.
Végre-végre. Napelemtöltő idő van. Meg séta, motorozás, játszóterezés (Hogy a francba fogom ezt egyedül csinálni: egyik a mozgó hinta alá szalad, a másik a csúszdán akar fölfelé menni, mikor szembe vele csúsznak? Szóval kész életveszély.).
Nincs hosszas öltöztetés, meg nyűglődés. A lányok is rendszeresen jelzik, hogy menjünk már ki (hozzák a cipőiket vagy mutogatnak a kabátra, ne adj isten az ajtó előtt állva "ta"-táznak /hinta/). Szóval menni kell. Menni, töltődni.
Utolsó kommentek